Derzsi Pál: Kikötő

2021. augusztus 16., 11:28
Keszthelyi György: Memento mori

hörgünk már

még

a térd nem enged a mellkalányon

fullaszt a szájpecek spanja

a szó ki-kihagy

s ceyloni habarékok ülnek be épp most

egy biodegenerált hiper-parlamentbe

dolgoznak

klónozott tekervények

 

hahó cimborák

ezer viharban edzett matrózok lelkei

mi van velünk

felmosatlan a fedélköz

vetemedett dugarozásokon hányadék szárad

s a kapitány taplóért könyörög

 

árbóchoz kikötött évtizedek

századok mocska

mit nem emészt a mindenség tüze

az sem

 

no lám

ki meri a kötelet iszamos marokkal a végén elkapni

amikor már a dőlt láthatár

szemfedélként patakzik ránk

 

hé kormányos

no hagyd

valahol a mezsgyétlen mindenségben

csak partot érünk

 

ha otthon nem

ha átnevezték a szerelmet eleddig

s ordító krikszkrakszokká rendezték át

vágyódó életünket

csak pördítsd az erőssé cizellált kormánykereket

 

mi élünk azért

vagy hogy miért is…

a bomlott láthatáron át

mi mindent látunk

megromlott hitet harcot meghasonlást

még csak az árbóckosárig sem kell

szapora matróziramlás semmi

mi mindent látunk…

 

csak a partot gyújtják egyre csak

csak a kikötők mólói bizonytalanok

tégláikra oszolnak biztosnak hitt

most ide-oda robajló fároszok…

 

sűrű ködökkel biztat a lét

no nem

mi látni akarunk

pázsiton elénkbe futó siserát

s a meghazudtolhatatlan

élő szivárvány ívén

tágra nyílt derűt

patakot a megugrott kövek fölött

szenvedélyt, igazi átkot

a köldökig feltűrt szoknyák alatt

 

hörgünk már

s kicsinnyég még… talán

 

pördül a láttér

kormányos rá se ránts

partkiszögellés az egész életünk

vasmacskázd meg az első kikötőt

nézd

ott jövünk magunkkal szemben

ott szakasztják reánk

a jövőt