hörgünk már
még
a térd nem enged a mellkalányon
fullaszt a szájpecek spanja
a szó ki-kihagy
s ceyloni habarékok ülnek be épp most
egy biodegenerált hiper-parlamentbe
dolgoznak
klónozott tekervények
hahó cimborák
ezer viharban edzett matrózok lelkei
mi van velünk
felmosatlan a fedélköz
vetemedett dugarozásokon hányadék szárad
s a kapitány taplóért könyörög
árbóchoz kikötött évtizedek
századok mocska
mit nem emészt a mindenség tüze
az sem
no lám
ki meri a kötelet iszamos marokkal a végén elkapni
amikor már a dőlt láthatár
szemfedélként patakzik ránk
hé kormányos
no hagyd
valahol a mezsgyétlen mindenségben
csak partot érünk
ha otthon nem
ha átnevezték a szerelmet eleddig
s ordító krikszkrakszokká rendezték át
vágyódó életünket
csak pördítsd az erőssé cizellált kormánykereket
mi élünk azért
vagy hogy miért is…
a bomlott láthatáron át
mi mindent látunk
megromlott hitet harcot meghasonlást
még csak az árbóckosárig sem kell
szapora matróziramlás semmi
mi mindent látunk…
csak a partot gyújtják egyre csak
csak a kikötők mólói bizonytalanok
tégláikra oszolnak biztosnak hitt
most ide-oda robajló fároszok…
sűrű ködökkel biztat a lét
no nem
mi látni akarunk
pázsiton elénkbe futó siserát
s a meghazudtolhatatlan
élő szivárvány ívén
tágra nyílt derűt
patakot a megugrott kövek fölött
szenvedélyt, igazi átkot
a köldökig feltűrt szoknyák alatt
hörgünk már
s kicsinnyég még… talán
pördül a láttér
kormányos rá se ránts
partkiszögellés az egész életünk
vasmacskázd meg az első kikötőt
nézd
ott jövünk magunkkal szemben
ott szakasztják reánk
a jövőt