Derzsi Pál: Versek

A kutyás mérnök

nem tudtam sokat róla
falumtól elszakadva hurcolt az időm
galléros napszemüveges ifjúságom
ő meg csak ott volt egyszercsak
tényként s tagadhatatlan
a kutyás mérnök így említette valamelyik
a nyaraim közül amikor hazabukdácsolt
bennem a felnőttes józanodás
mámám sörbetes kenyeret kent
s emlékeimre kérdezett tátám
miközben belémkalapácsolt a csoda
itthon vagyok
szóval elejtett szavakból biccentésekből
állt össze a különc a kutyás
a nagyszakállú ősz mérnök-árny-talány
távollétem önvesztes történései elrejtették
talán a legérdekesebb a legjobb emberi
akkori megnyilatkozást...
...beálltam gyanakvó igazhitetlen ősgyaurnak
a mélység hiánya hányt-vetett
sekélyes barázdák szájtáti rögei között
bukdácsolt értetlenségem
és alászámlottam meg sem próbálva
érteni ki ő mit akar s általa én
tán nem ez de egészen más is lehetek...
ki tudja most már
csak kutyái sokasága avagyhogy szélfútta
fehér szakálla a kerítés fölött
ahogy elnézte az őt furcsálló világot
ez a kép idézi-e föl most bennem alakját
a jásfalvi dombok között...
rejtély hogy miért szeretném átölelni
magányában e szellem-mérnököt
emlékszem sírjára vargyasi Máthé Ferenc
én szellemi tanítómesterem
faragott egyszerű tölgyfa kopjafát
az idő csak szállt, száll most is amarra
a kopját három akácfasüvölvény tartja már
de tartja keményen s minden tavasszal
fehér fürtökkel megkoszorúzza.
CSÁSZÁR GÉZA
1889–1976

Búcsú

a rakparton végig kipp-kopp
léptek pozdorjáznak a nyári tombolásban
meggysör ízében csak az édesült
árpa komló s te valahol
kaphatónak egy nyári viháncra
kacaj a szoknyás csönden
lányok férfiak a hangok összefonódnak
észre sem venni
sós könnyíze van a lármának
vurstli kavarog visz felmarkol
egyedül a lusta Tisza fölött
sírok a hangtalan kékség alatt
mintha idegen vizek idegen örvényei
csapódnának az alvó betonhoz
pedig lankadt a hullám
simogat
ahogy Te szoktad
arcomon tenyered melegét hordom
elviszem magammal végképp
a szikrázó tükör fűzkoronái közé óvva
a zengő város utolérhetetlen dallamával...
fönt csak a feszt-füst cérnája csavarog
kétségbeesett vakrepülésben
láthatod ahogy végképp elfogyok

Amíg csak élsz
Kicsi Réka emlékének

Hókorom hull,
hulladozik a szemfedél-korc...
estefelé így, végkormozottan,
kín-határtalanul
kiált belőlem Tiborc,
ó, én nagyságos Nagyjóuram,
miért ez így, miért tutul
ránk ezernyi fenevadad,
minek ez élő húsba mart kereszt,
altasd el, ringasd pókarongyodat,
mert gúzsba köt s el nem ereszt...

(– az alkony puha erdőkre hullt,
utca kondorult alánk álmosan.
nyakam körött édes teherrel,
veled, kicsi leányom,
tejért mentünk, elporoszkáltunk
végig az úton a napszentületben... –)

az egek hallhatón hasadnak rendbe,
s meg-nem-másítható e kegynek
átkozott, inverz Betleheme,
megátalkodott törvények kéje
cikkelyekbe ráz mulandót s vétket,
értem, Nagyjóuram, a miértjét nem,
s mikéntjét annak, hogy a kegyelmed
égő, vérpogány cirádát hasít,
sebet roppant az értelemben...

(a kis süni ott szuszogott,
szöszmötölt egy fűcsokorban,
ahogy az alkony
velünk caplatott a szinte unott,
estéli kutymorgók hullámhosszain,
s a „Jó estét!”-ek elmaradhatatlan derűje
szórt meg gazdagon akkor is,
akkor...
fülemen kezed melege lüktetett...)

Égi útjaid Te, Nagyjóuram, váltig ismered,
végigvág rajtuk kényed ostora,
vagy pilinkéző hópernyét ejt rá a lelked,
osztogat érdemet s feloldozást
mostoha közönnyel, meg nem torpanva
soha,
soha.

(szóval a kis süni...
– Édesapám, ó, nézd,
apja, anyja magára hagyta,
sírhat már, hogy ríhat szegény?
vedd, add fel kezembe,
nézd, hogy örül, gömbölyög
ssz... a kis legény...
csillagfény hullt, s a Hold sarlója
aratta rád az ölelést térdre ereszkedve...
– az út csorda verte pora fölött
kipattant, virágzott az este –)

Derűs arcomat érintetted, Nagyúr,
érezted-e bőröm, húsom, csontjaim rendjében
Bábelt, az égető dühöt, fájást, sikolyt,
mi bennem lobog oltatlan vadul,
megalázottan, feltörve át a csenden,
s mit semmilyen ígért vízözön el nem olt?

(– Kérdezz, édesapám!
– Édesapámnak kije vagy, kincsem?
hangod dallamát most is hallom
puhán, mint szellő suttogása,
ha megcirógatja egy lomb födte ág,
úgy lehelted süntüskék fölött:
– Édes, drága csillag-angyalkája!
dúdolt, énekelt bomolva
a véghetetlen, csillagos magasság.)

Szomjas vagyok, Uram, fakassz hűs vizet, kérlek,
adj vándor-magamnak enyhet, ó, mondd meg,
miért kell ilyen szomjasan mennem hegyeknek,
völgyeknek vággyal, kétellyel, a sok miérttel,
egyedül,
kifosztva,
jaj-sebekkel?

(Nézd, csillagom,
alszik a kis sün kigömbölyödve...
a tér megroggyant traverzei közt
egyedül indulok már-sosem-lesz-tejek után,
a caplatás régen elhallgatott,
mint kérésed, hangod, simogatásod,
nyakam körött ma mégis érzem:
kérdezetlenül viszlek a hulló estben,
úgy dúdol fényed, meleged
kis sünit dédelő kezed fölött,
s veled suttogják kis testvéreid
– Édes, drága csillag-angyalkája –
hunyorgó csillagok.)

Anyanyelv

csak a hajnal, ahogy hasad,
csak a kalász, csak a haraszt,
csak az erdő búsongása,
csak a szálló nyár-gyapotra
simuló jövendők násza,
csak a vágyva nyitott porta.
száll a dallam, mintha füstje
múltnak s jövőnek, örömre,
elmúlást visít a mánk ma,
rácsattan a csizma szára:
– héjj, az áldott fakeresztig
hosszú az út, járjuk estig,
járjuk hajnalokon túlra,
léh-szakadtán kezdjük újra!
...álmos a rét, álmot görget,
víztiszta víz meg nem ölhet,
habtestedben megmártózom,
bűnöm patakvízben mosdom,
jer, rózsám, még megpördítlek,
juhok étkébe fektetlek,
„száll a madár ágról ágra”,
mi gondunk van a világra!
a hajnal, nézd, hogyan szakad,
vérvörös égen madarad
röppen, hasít száz felleget,
járjad, rózsám, amíg lehet,
amíg „csidmád”, vérrel telve,
rálép ama fellegekre.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 17-i számában.)

Farkas Wellmann Endre | Nemzetszolgálat – kicsit másképp

Derzsi Pál 1954. május hetedikén született a Székelyudvarhely-közeli Kányádban, ugyanitt végezte iskoláit nyolcadik osztályig, de szülőfalujának a közeli Jásfalvát tekinti. A székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceumban szerzett tanítói oklevelet 1975-ben. A Kányád községhez tartozó Abránfalván tanítóskodott 1985-ig, majd nyugdíjazásáig a nagygalambfalvi iskolában dolgozott. Elsősorban fafaragó mesterként ismerik, de költőként is jelentős alkotó.