Eszteró István: Arthur és a herceg

(Minden a fantázia szüleménye)

Kilőtték Arthurt, a medvét, nem ismeretes,
mivel lett méltó királyi névrokonságra,
milyen pontszámmal mérik/mázsálják
itt és ott a kiválóságot, az viszont tény,
hogy árnyéka átlépte az ember és állat
világhatárt, a fejedelmi teremtmény
talán tört-zúzott, mészárolt, rabolt,
mint ragadozó teszi betevő falatért,
hát jött egy, a nem éppen humanitárius
trónusok arany porában regnáló renyhe
herceg, hogy megregulázza emberi
szabályok szerint az emberelőttit,
nehéz lehet medveileg szembenézni
szívirányú tűztorokkal, s tán hercegileg
is létbe kapaszkodó párával, szemén
halálos párával, csak oda akarok ki-
lyukadni, hogy miután kilyukasztod
az áhított medvebőrt, vérgőzös levegőben
királyi trófeától felmagasztosulva,
melyik Arthur irháját öltöd (bocs) silány
termetedre, miként honorálod a kelta
szellem örököseit, ha legendás ideáljuk
kompromittálásáért kárpótlási pert
indítanának, hogy törleszted századokra
visszamenőleg a megtéríthetetlent ártatlan
fenevad famíliákért, ha jogorvoslat
születne mégis földönfutó bocsok,
erdőtlenné csonkított medvehon javára,
hogy nincstárrá vedlik a kincstár,
s koldusbotra jut valószínűségszámítás
szerint az egész liechtensteini pereputty,
etikai perköltségre sem futja a fel-
koncoltak húsának, bőrének, talpának,
talpalatnyi földrészeinek aukciója után…
Miért is nem maradtál veszteg, herceg,
(adó)paradicsom cirádás palotáiban
ősi hősi pofaszakállak és csipkés keblek
képgalériáját porolva fényezgető?
Mert neked (az orosz medvét kivéve)
máig Európa legnagyobb bestiáira fáj
nobilis implantátumod, akiket úgy
kell a történelem nyilvánosházából
eléd terelni kerítő vadásztársaságoknak …
 

Ajánlás helyett:

Ó, rongyrázó riherongy hercegvér,
vásári trófeával hencegnél,
moha, fenyőág, odú is bundázva,
havas hurrázik halált a bundára,
hogy szobád derítse világcsoda medve
élet nélküli üvegszemű kedve,
zuzmós otthon, száz királyi tusa
hallgató csend lett, hiány himnusza,
hanem a mainstream szerint egy másik,
medvehúg csak, aki faladon ásít,
hogy nem is Arthurt kergette eléd
országló orgazda, hazudozó cseléd,
patak se sejti, sintér-e, böllér-e,
előre ittak véréből bőrére,
szülőföld, csapások, családfa, DNS
dűlőin siratók kórusa éljenez
örökölt nimbuszt, a király szőrén-szálán
eltűnt a nagy barlang sötétlyuk száján,
ki tudja, vadhajtó, elnök, miniszter,
mell- s képfelbontást hány kés segít, pixel,
míg a valót zárja zárkavészes stempli,
nem koccint stampedlit világon rá senki…