akkor, ha…
ha kitisztul a szem,
s ha ráncocskák jelennek
meg lélektükröd alatt a mosolytól,
ha lemostad magadról
az illatokat,
ha szoknyád ráncai pördülnek,
ha belül is mosolyogsz,
ha kezeid elérik az eget,
s ha megbékélsz sebeiddel,
ha netán cipőid a tánc
és zene dallamaira járnak
lélek-éneket.
akkor élsz.
buborék
égeti bőröm a forró víz.
emlékek törnek elő,
majd könnyként távoznak,
de nem jutnak messze.
szappanos vízzel öblítem ki a szám,
mert mondtam olyasmit,
amit nem kellett volna.
buborékok formájában távoznak
belőlem a bűneim.
újra tiszta lettem.
hol hagytad?
a minap derűvel az arcomon indultam útnak.
a város utcái melegebbnek érződtek, mint eddig.
köszöntem. oh, az a mosoly,
amelyet olyan édesen és őszintén
feléd nyújtottam.
zsebre vágtad.
ma láttalak.
mondd:
hol hagytad?
tavasz
rügyek vannak a fák ágain, de
bőröm azon részein is,
ahol gyengéden végig húztad
ezüst ujjaidat.
virágzom.
hervadást nem ígérek.
tóparti
pár huzam még nem veti partra a csónakot, de
ha nem csinálsz semmit, is csinálsz valamit,
én például dobolok a lábammal,
majd a szívem magától dobog érted.
lennék veled most egy zsúfolt szobában,
de mégis egyedül, mert a magány veled jó.
konyakos meggy, csak egy csepp a szerelmed,
de a szívem máris részeg, azt hiszem.
tengeribeteg lettem egy tavon,
inkább moziba kellett volna menjünk.
mondjuk, először találkozhatnánk valahol
és össze kéne jönnünk.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.
Feltételezem, hogy anyja szomorúan, apja mérgesen mondogatta Lisnyi Móricnak, hagyjon fel a dologgal. Ő azonban egy álomért nemcsak a családi fészket, de a jogi és a közgazdasági egyetemet is otthagyta, mindkettőt még az első vizsgaidőszak előtt. És most itt ül a sarki presszóban, annak is a legsarkában, ahonnan az egyik ablakon át a márkaboltokkal teli rendezett, tiszta sugárútra, a másikon meg a szutykos, hófoltos sikátor bejáratára lát. Most végre van egy pályázat, amelyre benevezhet, jó eséllyel nyerhet is.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.