Persze, feltételezem, hogy az irodalomban kicsit is jártas olvasónak nem idegen Böszörményi Zoltán neve, illetve a szó szerint regénybe illő, különleges életútja. Az Aradon alapított, fényforrástermékek értékesítésével foglalkozó import-export cégével, majd egy bukaresti gyár megvásárlásával – találó megfogalmazásában – „fényt vitt Romániába”. Ezen felül a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen folyóirat, az Irodalmi Jelen Könyvek Kiadó finanszírozása révén szellemileg és anyagilag egyaránt évtizedek óta támogatja az irodalmi életet, az alkotóközösségeket, az erdélyi magyarságot (a Nyugati Jelen napilap öt megye szórványmagyarságához jut el rendszeresen).
Hiába tagadnánk, minduntalan keressük a műben az életrajzi ihletettség és a küldetéstudat eredetét, nyomait, részletekre vagyunk kíváncsiak, amelyek közelebb visznek bennünket a meneküléshez vezető külső és belső történések megértéséhez, kicsit úgy olvasva a szövegeket, mint egy összeálló nagy regényfolyamot (külön kutatás tárgyát képezheti, hogyan is alakult ki az életművel kapcsolatosan a referenciális olvasás.) A Regál különleges helyet foglal el ebben a paradigmában, hiszen egy nagy fordulat előzményeit ismerteti az olvasóval: Böszörményi Zoltán ezúttal, mint fogalmaz, megírta történetének egy epizódját, a Kanadába emigrálás tapasztalatait. De korántsem úgy, ahogy az olvasói elvárásaink alapján gondolnánk, ezért mondhatjuk azt, hogy műfaját és tárgyválasztását illetően egyaránt meglepetés a mű.
Modern lágerregény
A szerzőt, miként a Darabokra tépve című regényében is megfigyelhettük, az egész helyett a rész érdekli, arra a hónapokig tartó eseménysorra fókuszál, amely az elindulástól a megérkezésig vezetett. A modern lágerregényként emlegetett szövegben a narrátor egyes szám első személyben beszéli el a történetet, mégis alig fedhető fel a szubjektív szál. Már az első mondatoknál sejthető, hogy a megírás itt nem lelkigyakorlat, noha végig fennáll a kettősség az események ismertetése és szubjektív értékelésük között. Ebben a megközelítésben már most kijelenthetjük, hogy a regény, összhangban a kivándorlás okaival, elérte célját, hiszen azért akar az én-elbeszélő Jugoszlávián át Ausztriáig (Ausztria hozta létre a menekültek befogadására alkalmas intézményrendszert), majd innen Ausztráliába menni, hogy minél messzebb legyen önmagától (közben megtudjuk, hogy végül Kanadába érkezik).
„Magam elől akarok menekülni?” – kérdezi az elbeszélő. A vele készített interjúkban többször elhangzott, hogy nem szerette írni ezt a regényt (ami a műben szereplő sérelmek, megalázások, árulások alapján érthető), és nem is derül ki az olvasó számára, hogy valójában miért szánta rá magát az írásra. A mottó erre a halogatásra és az eseményektől történő érzelmi eltávolodásnak a szükségszerűségére utal: „azzal bíbelődöm / hogy a szót / mint eleven madarat / magamba fojtsam”. Amellett, hogy a határhelyzet a Regál legfőbb tapasztalata, az eltávolítás a szöveg belső dinamikájában is jól működik, arányos a menekülttáborok belső, olykor gyilkosságig fajuló történéseinek és a hozzá kapcsolt szubjektív értékelésének az ismertetése; a mértéktartás titokzatossággá alakul. A gyakran versképeket idéző kiszólások, rövid, szikár mondatok is emlékezetessé, máskor pedig szentenciaszerűvé válnak: „Ha jól kezdődik a nap, az ember attól fél, rossz lesz a vége” (111.).
A műfaji előzmények ismeretében (igaz, modern lágerregényt keveset olvashatunk, de a menekült- és munkatáboroknak, illetve az emigrációnak nagy irodalma van) talán nem is az az igazi kérdés, hogyan éri el a határt az elbeszélő, inkább az, ami e mögött van: a külső, ismert okok mellett mi sarkallta arra az elhatározásra, hogy elhagyja szülőhazáját, miben hitt, milyen álmai voltak. A probléma sokoldalúságát jelzi az is, hogy a szabadságkeresésnek is változatai vannak, a szabadság megtapasztalhatósága kategóriákhoz kötött: másfajta szabadságra jogosult egy politikai menekült, egy gazdasági menekült, és így tovább. Maga az én-elbeszélő is szkeptikus a szabadságot illetően, a milyen lehetőségeim vannak a szabadságra kérdést megelőzi a filozófiai közelítés: határozzuk meg először, mit jelent számunkra a szabadság, majd tegyük egyértelművé, hogy milyen szabadságról is beszélünk. Böszörményi akaratszabadságról, fizikai szabadságról, szellemi szabadságról, létszabadságról, mozgásszabadságról alkotói szabadságról beszél, de kiemeli azt is, hogy a szabadság azonos a létbizonytalansággal.
Írástechnikai szempontból érdekes a kérdés, hogy egy mai világpolgár hogyan megy vissza a múltba, miként emeli e fizikai és élettörténeti szempontból is viszonylag kis zóna terepét a szöveg (s ily módon az életmű) egyik fő helyszínévé. Mivel főként a láger működését helyezi középpontba, valószínűleg a lehető legkisebb torzítással, a mű dokumentum- vagy tényregényként is olvasható. A szöveg fokozatosan halad e felé a tudatosság felé, az érzelmek helyét átveszi a történések ismertetése, a célpont eléréséért tett erőfeszítések felülírják a belső sérelmeket.
Az idegenség
Műfaji és témabeli sajátosságai mellett a Regál közvetve aktuális kérdésekkel is kapcsolatban áll, Kelet-Európa és a befogadó Nyugat ellentéte óhatatlanul mai kérdésekre mutat rá. Mint ahogyan külön szakirodalmat lelhetünk fel a trianoni utódállamok menekültjeiről, úgy írták be magukat a történelmi és irodalmi emlékezetbe Márai Sándor emigrációs évei, Bodor Ádám Sinistra körzete vagy a Verhovina madarai című műve. Nem áll távol a Regáltól ez a múltbeli párhuzam sem. A menekültkérdésnek mint az idegen kérdésének komoly filozófiai irodalma van, Visky András Kitelepítés című műve kapcsán az elűzöttség és kitelepítettség megtapasztalásakor fogalmazta meg a következő tágabb horizontú megközelítést: „a kitelepítés egy univerzális állandó. Kitelepítenek bennünket önmagunkból, a saját intimitásunkból.” Böszörményi Zoltán könyve nem vezet el ilyesfajta megállapításokig, azt is mondhatjuk, hogy a következtetések megfogalmazásával a mű „adós” marad, az olvasóra bízza ezt a konklúziót, gondolkodásra, vívódásra késztet. Miközben a regény központi motívuma az elvágyódás, nagyon keveset tudunk meg a múltról és a jövőről is. A múlt inkább negatív emlékek révén jelenik meg, az egy-két elmesélt történetből is érezzük, hogy rossz házasságot hagy maga mögött az elbeszélő, ennek ellenére családjához, gyerekeihez nagyon ragaszkodik, a jövő pedig, mint mindig, bizonytalan, ezért semmi érték nincs hozzárendelve, nem tudjuk, hogyan képzeli az elbeszélő, milyen lesz. Igaz ez a beszélő neveket viselő mellékszereplőkre is, az ő karakterük, szemben a főhősével, szándékosan kevésbé kidolgozott.
A kivándorlás története során közvetlenebb erkölcsi dilemmákkal is találkozhat az olvasó. A megcsalás motívuma, amellyel maga az elbeszélő is viaskodik, vagy az eltökéltség, a munka, a cselekvés és a hozzá rendelt szorgalom mint az önmegvalósulás motívuma ehhez az értelmezéshez áll közel, miközben a szöveg fő szervezője a kiszolgáltatottság, ellenőrzöttség marad: „Azt is le tudják ellenőrizni, hogy ki leszek?” (35.) – teszi fel a kérdést az elbeszélő még a történetmesélés elején. Talán semmi nem magyarázza meg jobban a mű által megfogalmazódó kérdéseket, mint a főszövegben idézett Horatius-gondolat, ami a Regál egyik legfőbb tanulságát hordozza: „Szívet kell cserélned, nem égboltot” (164.).
Böszörményi Zoltán: Regál. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2022
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.
Petőcz András legújabb, A látogatás emléke című kötete egy személyes hangvételű, több ciklusból álló nagyvárosi napló. A kötet alaphangulatát a prológusnak is beillő A folyó felett, a magasban című vers adja meg, melyben a költő az éjszaka közepén lakása ablakából vizslatja a várost s a Dunát, miközben a folyó mindent elsodró lendületéről, elemi erejéről mereng.
Csaknem zavaróan jó címmel bír a verseskötet (Fák Daphnénak), s e zavar éppúgy rejtőzik a cím sokféle értelmezési lehetőségében, mint a kötet sokszínűségében. Dimény H. Árpád előző könyve, a Levelek a szomszéd szobába 2016- ban jelent meg, az elmúlt hat év világosan mutatja, hogy a szerző nem pocsékolta idejét, öt ciklusból álló új könyve már-már verses regénynek is elmenne.
Az Újvidéki Írók Egyesülete (Društvo Novosadskih Književnika) példamutató és biztató tevékenységbe kezdett. 2019-ben Ioan Baba szerbiai és Ivo Munćan romániai író szerkesztésében megjelentette az első Új szellemi hidat Novi Sad – Temišvar címmel, 2020-ban Zdenka Valentová-Belićová szerbiai és Miroslav Demak szlovákiai író szerkesztésében a másodikat Novi Sad – Bratislava címmel, az idén pedig Bordás Győző szerbiai és Vujicsics Marietta magyarországi író, fordító szerkesztésében napvilágot látott a Novi Sad – Budapest válogatás is a Novi duhovni most – Új szellemi
Petőfi Sándor összes verseinek a közzététele során a kiadók mindig is törekedtek a reprezentatív megjelenítésre, mintha Petőfi neve előfeltételezné, avagy megkövetelné a minőséget, a fajsúlyos és elismerést keltő összhatást. Ha megnézzük a korábbi Petőfi-kiadásokat, azt látjuk, hogy személyi, tárgyi és szemléleti követelményeket egyaránt figyelembe kellett venniük a kiadóknak.
Ez a könyv bizonyos értelemben az Ördögvér és vámpírangyal folytatásának is fölfogható. Világlátásában, írói technikájában és stílusában. Az írói pálya gazdagodásának jeleként most azonban még hangsúlyosabb a novellisztika szerepe. Helyenként a drámaiság, helyenként az abszurditás van előtérben. Foglalkoztatja a szabadság és a rabság ellentétpárja.