Farkas Wellmann Endre: Mögöttes csendek

2021. november 05., 09:12
Fotó: Farkas Wellmann Endre

Szőcs Géza emlék
                           -ének


I.
Ahogy elfogynak a legendák,
kihalnak a mitikus terek.
Magukba roskadnak az istenképek,
és porba hullnak az istenek.
Romlandó, puha hús már az égbolt.

Különös lények a holtak.
Ez a világ, jaj, nem az én világom,
keresem, aki voltam,
keresem, nem találom.
Nem tudom, mivé kellett volna lennem,
de írjátok meg majd, ha felismertek engem:
mert ez a világ nem az én világom.
Mondom, különös lények a voltak.

 

II.
Ahogyan elhalad az élet,
fényűző, kegyetlen mesékkel,
tűpontos balladákkal,
szirénekkel és tengerkékkel

és hattyúk jajszavával,

úgy hozza el a posta,
a gyorsposta meg a lassú posta
a tágra nyílt halált,
s ha elbújna az ember,
a Fennvaló, ő mindig,
ahol van, odalát.

Mint üres ház, olyan volt az élet,
benne a lélek örök alvajáró
a térben, mit a végtelennel mértek,
a végén csak a csend marad a zárszó.


Lesütött szemmel áll az Isten,
valamit emleget,
valamit magyaráz:
¬– nem így akartam, Géza,
ez nem is az a hely,
nem is az a ház,
nem is az az élet,
s ez a halál sem az,
ez a temetés sem!
Hisz látod, itt van minden,
és látod, semmi sincsen.

 

III.
A halál-
lomány rosszkedvű.
Ahogyan írtad,
és a mélyvizekben
most folyton hangzavar van;
de hangod vibrál még
e fojtott hangzavarban
és távolodva, most éppen elmenőben
meggyúl a tengervíz a sirálybőr cipődben.

Legnézettebb
2021. november 24., 10:02
2021. november 24., 08:50
2021. november 29., 07:59
2021. november 30., 09:57
2021. november 26., 10:27