Farkas Wellmann Endre: Találkozás – vidám vers Szőcs Gézának odaátra

vidám vers Szőcs Gézának odaátra

Ma reggel felkeltem verset írni,
de hosszú a nap, gondoltam, olvasok.
Egy régi versed jutott az eszembe:
kert volt benne és zöldes hajnalok.
Gondoltam, míg ki nem hűl a kávé,
a létezésbe hátha visszaránt
a füst mögötti erőtlen félhomályból
a vers meg oxigénhiányt
pótolja majd némi értelem.
A géphez ülve bebillentyűzöm
a hajnalt, ez legyen a kulcsszó,
majd az enteremre taposok unottan,
− nem ötlik fel semmi más fogódzó.
Várok, amíg frissül az ablak,
melyből mindjárt a kertre nézek,
ahol a képek még ennyire
sohasem tűntek őszintének.
Erőlködik a rendszer, lassú az átmenet:
cinikus üzenet a bal sarokban,
és megkísért a rettenet:
Ön offline üzemmódban van.
*
Ahogyan te is tetted volna,
felröhögtem és rágyújtottam újra
nem volt világos, kihez beszél,
rólad vagy rólam, a létezés
ily durván felkarcolt politúrja:
a monitor, melyen most az Isten
valami igazsággal durván szembesít
ki nem találtam volna, bassza meg,
s míg önfeledten nézem itt,
hogy milyen találó megfogalmazás
a halálról, lám, így kell beszélni,
jöjjön rá bármily feltámadás
vagy ne jöjjön semmi; jót röhögtünk,
és bármilyen rostán mérve
a költészetről most csak ennyit,
ez a poén máris megérte.

Ön nem halt meg, ne legyen nyugtalan!
Csupán ahogyan manapság mondanánk:
Ön offline üzemmódban van!

2.
Eddig a marhulás, innen vérkomoly:
Ön offline üzemmódban van…
Kimerevedik a félmosoly,
feloldódik a szigorú szavakban.

Frissül a rendszer, éled a kulcsszó,
jön a kertes-hajnalos versed.
(A hajnalt mért nem használtad többesben soha?
gyere, lakjuk be újra ezt a kertet!)
Az avarban az összetört kékség,
élénken világít a kristály a mohában:
befigyel a szétroncsolt tekintet
az éjszakán át a hajnal otthonába
*
Virágok nőnek rajtad, elrejtik szemed,
hangodban kék füvek susognak
és nem tudok már esélyt adni
a magashegyi hajnaloknak.
Aztán az égbolt a fűvel elvegyül,
nagyra nő a csend is bennem,
a monitor pedig lángra gyúl
és cseppkövek nőnek a tenyeredben.
Látok már mindent, amiről
az egész élet és Isten hallgatott,
megsebzett szád fúj most a fellegekből
piros, kristályos, savas vérhabot.
A füstön keresztül is átégnek
a kertben ottfelejtett mondatok
s míg azt hinném, értelmük rám talált
kikapcsolom a gépet és
a te szemeddel látom a halált.

* a vers megírása idején a szerző Térey János alkotói ösztöndíjban részesült