Mikor a régiből föleszmélsz,
feltöltöd végül még a kelyhet,
ráérősen piszmogsz, botorkálsz,
mint kinek napja, kedve telhet,
majd rásimul hátad az ágyra,
mint engedelmes, régi paplan,
és idővel telik fel arcod,
gyűrődések, dekódolatlan,
s végül testté, jelenvalóvá
élednek az izmok, a sejtek
a különvaló ámulatban,
melyben kiömlik az a serleg.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. december 14-i számában.)
Akár a táskát sarokba vágó kisdiák,
de mégis kétkedő hálával szállt a villamosra,
hogy máris karácsonyi szünidő, fel lehet
lélegzeni, tv-t bámulni, ha nincs áramszünet,
nem törődni az esélytelen alárendeltséggel,
nyelv- és iskolasorvasztó mioritikus
technikákkal, részvétmímelő széttárt karokkal,
s a többivel, stb.-vel…