Stabil
A vak ember mindenre odafigyel,
fülel, szagol, tapint, ízlel, érez, de
legfőképp a látásra hagyatkozik,
benne van a génjeiben, bizonyos
értelemben, nem fél, nem retteg, hiszen
jóhiszeműnek születik mindenki,
egy meg nem írt versnek, amit a lusta
költő nem jegyez föl lefekvés előtt,
aztán csodálkozik, hogy reggelre biz
rendszeresen és végleg elfelejti.
Lehorgasztott fejjel
Csak a méheken múlik, a méheken,
minden ideológia, minden nemes cél
egy-egy mézesmadzag, mondja magában
az Isten, mondogatja a jó gondnok,
aki az egész temetőért felel.
Mondogatja, mint a miniszterelnök,
akinek most készült el az ünnepi
beszéde megírásával a költő,
majd tükröt keres, hogy lássa magát, hogy
megtalálja a nélkülözhetetlent,
a páratlant, hogy a szemébe nézzen.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)