Hetvenkét éves lettem én,
ötven éve már nem legény,
családbarát.
Sajnálom József Attilát,
túl korán hagyta el korát,
szegény feje.
Negyven évvel túléltem őt,
kicseleztem a temetőt,
szégyenszemre.
Hetvenkét gyertyám égett le,
s nem vagyok még elföldelve,
hihetetlen…
Élek még amíg csak lehet,
kibírok még néhány telet,
reménykedem.
Akár a szódás a lovát,
csak verjen a szívem tovább,
kalapáljon.
Verjen, hogy írjak verseket,
pedig nem azzal keresem
a kenyerem…
Ha nem ver akkor feldobom
én is a talpam, gondolom,
mint bárki más.
De ezt a verset legalább
hetvenkettő szaladja át,
ha teheti!
Igaz, nem világrengető,
de legalább még érthető
öreg szöveg.
Ki írta nem halhatatlan,
halandó, nem csalhatatlan,
öreg szivar.
Mikor már a szíve nem ver,
felhagy ő a költészettel,
bizonyisten!
2020. IX. 28.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)