Gál János: Ikarusz – versek

Biztos láttok még olyan egyszínű kék Ikarusz buszt,
Halljátok, mindig csattog, panaszos dühödéssel
Hördül, mint az a ló, amelyik már unja a vontát.
Hát csak tudjátok, nem is ok nélkül van ez így.
Volt egy kisfiú rég, igazán sok korral előttünk,
Úgy hívták, Ikarusz. Folyton járt pesti gyerekként
Békávéval a városban, suliból haza, vissza,
Onnan meg később kocsmák fele ferde suhancként.
Végig, ebben a jártában volt mért is utálni:
Kismama küzd, a buszon vinné kocsiját a babának,
Nem segített. De ülőhelyet adni az agg betegeknek
Sem volt ingere, sőt, viccből lehugyozta a széket
Részeg hajnalokon. Haragudtak az istenek erre,
Fortuna istennő bűnhődést ad neki sorsul:
Jő Ikarusz, haza tart busszal, még régi fehérrel,
Jóformán egyedül, de leszállva az utcai csenden
Is meditál, hamarost pedig elszörnyül keze láttán,
Mind gumi állagu lesz, majd karjai elfeketülnek,
Máshol bőre kemény, színt vesz mély tengeri kékből,
Két szeme távolodik, már homloka válik üveggé,
Tagjai négy abroncs, dagad egyre nagyobbra a teste,
Megszületik végül teljességében az új busz,
Mely vég nélkül hord aggot, kocsiját a babáknak

Mikor Kronosz felnőtt, az apját felkoncolta,
majd nagy okos módon azt is meggondolta,
hogy hátha ezzel egy transzgenerációs
traumát indított, rá lehet fázni, ó!
Elhatározza, hogy születő purgyéit
gyomrába fogadni remek lesz, úgy véli.
Ezzel indulhat a családi lakoma,
gondolta ezt az újdonsült apuka:
cukorautomata lesz az anyukából,
minden friss gyereket a nyelv felnyalábol.
Apa csecsemőit mind becummantotta,
így megevetlenül egy se maradt ottan.
Hanem tréfás asszony volt hát ez a Rhea,
a nej, csavarint a történetre rea:
Szülvén elrakott még egyet, a Iuppitert,
és egy követ, melyből egy fél hegy is kitelt,
egy pólyában adta férjurának étkül,
az meg le is nyelte egyben kérdés nélkül.
A kis Iuppiter meg, mégis apja fia,
tetszett neki is az apagyilkosdi, a
testvérházasság, no, mindent úgy is csinált,
és a hagyomány apáról fiúra szállt.
De Kronosz miért járt ilyen csúnyán pórul?
Emlékezzünk, hogy is evett, szóra szórul!
Legyen ez tanács vagy gondolatindító:
szánkban a falatot rágjuk meg mindig jól!

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)