Gál János: Versek

2020. május 21., 07:12
Kaliczka Patrícia: Dum (olaj, vászon, 110 × 99 cm, 2014–2016)
Költő-Író Imre

A Görög Szép Ilona ballada nótájára

 

Költő-Író Imre

mondta ő magában:

„Meg kell nekem halni

babérkoszorúért.”

 

Elment azért Imre

felterjesztést kérni.

Az írószövetség

viszont így válaszolt:

 

„Nem jelölünk Imre

semmiféle címre,

még ha a neved épp

ki is jön a rímre.”

 

Szomorú lett Imre,

mondta ő magában:

„Meg kell nekem halni

babérkoszorúért.”

 

Meg is halt úgy Imre,

mindenki gyászolta.

Az írószövetség

ekképp nyilatkozott:

 

„Költő-Író Imre

a saját halottunk,

ezért a temetést,

mi fogjuk szervezni.”

 

Jaj, megörült Imre,

hogy bejött a terve.

Koporsóba fekve

várta a koszorút.

 

A temetés napján

látta, hogy eljöttek

az írószövetség

vezetőségéből.

 

Az elnök így szóla:

„Költő-író Imre

babérkoszorúját

posztumusz átadjuk.”

 

Csodák csodájára

a koporsó felnyílt,

s kiugrott belőle

Költő-Író Imre.

 

Mindenki holtra vált

a nagy ijedtségtől;

Imre a szép díjat

át akarta venni.

 

Csak az elnök volt

teljesen közönyös;

a nagy csoda láttán

most ekképpen szóla:

 

„Sajnálom, sajnálom,

Imre, hisz’ látom, élsz.

Ha viszont élsz, vissza

kell vennem a díjat.”

 

Levél egy szerkesztőhöz

 

A szerzőség szentsége. Ezt sértetted meg, amice, mondhatnám.

Azt is mondhatnám, hogy nem jól végzed a munkád.

Ecce homo, aki csúf prózává tette a fennkölt

hexametert! Versem címét bátran lefokoztad

verssorrá, s megváltoztattad a „rossz” helyesírást.

Nyilván azt gondolhattad, hogy nem tudok írni.

Ezt a jelenséget művelt költői körökben

(látom, ilyenbe te nem járkálsz) a „licencia” szóval

illetjük, vagy akár még így: költői szabadság.

S könnybeborult szemmel búcsúzom hősi halált halt,

ócska poénomtól: Isten veled egykori bajtárs!

Nyilván nem láttad, hogy véletlen kitörölted.

Szóval összességében azt is mondhatnám:

„Jól kiherélted a versem.”

Mondhatnám, de nem teszem.

Hosszan nyújtózó soraid, mint tekercsen folyó maiusculák,

Te pedig gyertyafénynél görnyedő scriptorrá misztifikálódsz.

Nem tudod, mit másolsz, de hittel hiszed, hogy örök érték lapul

az érthetetlen szavak mögött.

Pergamen és újság, stylus és ctrl+C, egyre megy.

Te Alcuin, én Maro. Együtt átéljük a Karoling-reneszánszt.

Szövegem kezed alatt átalakul:

talán évszázadokig fog pihenni egy könyvtárban,

egy felújításkor megtalálják a falba rejtve,

a kutatók pedig az egész életüket annak szentelik majd,

hogy homályos értelmét kibogozzák.

Dorgálhatnálak, de inkább háladalt írok,

amiért az aranykoriak trónjára emeltél. Vale.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. március 21-i számában.)