A Görög Szép Ilona ballada nótájára
Költő-Író Imre
mondta ő magában:
„Meg kell nekem halni
babérkoszorúért.”
Elment azért Imre
felterjesztést kérni.
Az írószövetség
viszont így válaszolt:
„Nem jelölünk Imre
semmiféle címre,
még ha a neved épp
ki is jön a rímre.”
Szomorú lett Imre,
mondta ő magában:
„Meg kell nekem halni
babérkoszorúért.”
Meg is halt úgy Imre,
mindenki gyászolta.
Az írószövetség
ekképp nyilatkozott:
„Költő-Író Imre
a saját halottunk,
ezért a temetést,
mi fogjuk szervezni.”
Jaj, megörült Imre,
hogy bejött a terve.
Koporsóba fekve
várta a koszorút.
A temetés napján
látta, hogy eljöttek
az írószövetség
vezetőségéből.
Az elnök így szóla:
„Költő-író Imre
babérkoszorúját
posztumusz átadjuk.”
Csodák csodájára
a koporsó felnyílt,
s kiugrott belőle
Költő-Író Imre.
Mindenki holtra vált
a nagy ijedtségtől;
Imre a szép díjat
át akarta venni.
Csak az elnök volt
teljesen közönyös;
a nagy csoda láttán
most ekképpen szóla:
„Sajnálom, sajnálom,
Imre, hisz’ látom, élsz.
Ha viszont élsz, vissza
kell vennem a díjat.”
A szerzőség szentsége. Ezt sértetted meg, amice, mondhatnám.
Azt is mondhatnám, hogy nem jól végzed a munkád.
Ecce homo, aki csúf prózává tette a fennkölt
hexametert! Versem címét bátran lefokoztad
verssorrá, s megváltoztattad a „rossz” helyesírást.
Nyilván azt gondolhattad, hogy nem tudok írni.
Ezt a jelenséget művelt költői körökben
(látom, ilyenbe te nem járkálsz) a „licencia” szóval
illetjük, vagy akár még így: költői szabadság.
S könnybeborult szemmel búcsúzom hősi halált halt,
ócska poénomtól: Isten veled egykori bajtárs!
Nyilván nem láttad, hogy véletlen kitörölted.
Szóval összességében azt is mondhatnám:
„Jól kiherélted a versem.”
Mondhatnám, de nem teszem.
Hosszan nyújtózó soraid, mint tekercsen folyó maiusculák,
Te pedig gyertyafénynél görnyedő scriptorrá misztifikálódsz.
Nem tudod, mit másolsz, de hittel hiszed, hogy örök érték lapul
az érthetetlen szavak mögött.
Pergamen és újság, stylus és ctrl+C, egyre megy.
Te Alcuin, én Maro. Együtt átéljük a Karoling-reneszánszt.
Szövegem kezed alatt átalakul:
talán évszázadokig fog pihenni egy könyvtárban,
egy felújításkor megtalálják a falba rejtve,
a kutatók pedig az egész életüket annak szentelik majd,
hogy homályos értelmét kibogozzák.
Dorgálhatnálak, de inkább háladalt írok,
amiért az aranykoriak trónjára emeltél. Vale.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. március 21-i számában.)