Ugye, nem baj
Húsz évet letagadhatok, mondtad,
nevettem, mert nem hoztál szemüveget,
így ugyanazt etted, amit én választottam
amíg telefonáltál, akkor már ez volt
a harmadik telefonod, ugye, nem baj.
Hat éve egy másik étteremben
egy falatot sem bírtam lenyelni
az izgalomtól.
Koccintottunk, a pezsgőtől
kipirultam, most nem kellett
megcsípnem magam,
mint hat éve, a mosdó tükrében
látva sápadt arcomat.
Persze, mehetünk, mondtam,
pedig maradtam volna még,
már csak azt mondd meg
drága, kedves barátom,
mit kezdjek a letagadott húsz
évemmel nélküled,
kezemben a tőled kapott egy szál
vörös rózsával, egyedül
a hotelszobában
Testéhez szorítva
Ma halt meg Palikám,
mondta nagymamám
minden év február hatodikán,
s mesélt az aratásról,
a keresztbe rakott kévék
gabonaszagáról,
a nyolc hónapos Palikáról,
akit a földekre vinnie kellett magával,
s akinek gyermekkorát, mint
leheletfinom fátyol vonta be
a tüdőszanatóriumi magány.
Van fölöttünk nagyobb Úr,
hitte nagymamám,
s a szentolvasót
testéhez szorítva súgta,
Palika vár
hófehértiszta
albérleti szobád
küszöbén feküdt
észre sem vette
mint lépek át felette
távozáskor megérintettem
hófehértiszta szőre
lágy volt és selymes
észre sem vettem
ifjúságomat
léptem át felette
(Karantének)