Felnőtt
Nem emlékszem,
mikor lett a kezem
nagyobb, mint a tiéd,
de egyszer csak én rejtettem
öklöd tenyerembe.
Így mentünk a rendőrségre is.
Azóta sem tudom,
mi lett az ügy kimenetele,
nem számított többé,
csak az, hogy hozzanak
neked egy széket a kikérdezéshez,
és utána hazavigyelek.
Hullócsillag
Mióta tudom, sokat utazol,
figyelem a repülőket,
ráképzellek a villogó pöttyökre.
Mikor visszaköltöztem Prágába,
és te mondtad, hogy
egy hónapra Amerikába mész,
kimentem a hintákhoz, és néztem az eget.
Nem tudtad, hogy kilenc percre
lakom tőled, és elbúcsúzhattunk volna.
Mikor kialudt a fény,
csak annyit kértem,
hogy sose gyere vissza.
Békesség
Néha az egynyári szerelmek
két évig tartanak.
Engedem, hogy emléked
szélként járjon át,
koptassa lassan az éleket,
míg többé semmi nem hagy nyomot.
Apám
Fiatal arcodra nem,
csak bőröndjeidre emlékszem.
Az előszobánál bennebb
sosem hoztad őket,
kilométerkőként jelezték
otthon tett lépéseid.
A küszöb kopott,
törülköződ és papucsod
új volt, mint a vendégeké.
Meg kellett szoknom,
hogy velünk élsz.
Mindennap
lerajzoltalak,
háromezer-kétszáznyolcvannégy
darab papír,
pedig csak három évet adtak az orvosok.
Szerepcsere
A karjaim még emlékeznek,
hogy milyen nagy voltál.
Erős nő vagy, kibírod! –
mondom, majd a fiaidhoz fordulok:
„Gyertek, kicsikéim,
nem lesz semmi baj!”
Bármit megadnék,
csak még egyszer te védj meg.
Tenger
Amikor felértél a sziklára,
mely, míg égő izmokkal másztál,
homokká porladt,
ülj le, és csak hallgasd a morajlást,
ne akard megfejteni,
hogy hínár vagy zsigerek
tekeregnek a kagylók között,
csak figyeld, ahogy
faág hegyével
homokba rajzolt körökből
ki-be repülnek a sirályok,
nézd őket, míg meg nem érted,
hogy ezek a gonosz madarak
a tengerek hattyúi,
és morális rendszered
számukra annyi, mint a kör,
mit elmosott a hullám
abban a percben, hogy megrajzoltad.
Állj ellen a kísértésnek,
hogy a szikla homokját
üvegcsébe zárd,
de vigyél magaddal a morajlásból.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.
Feltételezem, hogy anyja szomorúan, apja mérgesen mondogatta Lisnyi Móricnak, hagyjon fel a dologgal. Ő azonban egy álomért nemcsak a családi fészket, de a jogi és a közgazdasági egyetemet is otthagyta, mindkettőt még az első vizsgaidőszak előtt. És most itt ül a sarki presszóban, annak is a legsarkában, ahonnan az egyik ablakon át a márkaboltokkal teli rendezett, tiszta sugárútra, a másikon meg a szutykos, hófoltos sikátor bejáratára lát. Most végre van egy pályázat, amelyre benevezhet, jó eséllyel nyerhet is.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.