Nem akarok én…
Nem akarok én céltalan sokat,
földre lehozni a csillagokat.
Sárkánnyal vívni, rézerdőt járni,
bűvölő hangú sípot találni…
Gyerekes céllal vágyok előre,
feljutni egyszer a szirttetőre!
S ott megpihenve dalolni egyet,
fodorba kötni a fényt s a csendet.
Adjon Isten
Adjon Isten minden jót,
Szívben fogant kedves szót.
Akinek nincs, szeretőt,
A lányoknak főkötőt.
Nekik fehér kenyeret,
S egészséges gyereket.
Nagyapónak borocskát,
A térdére unokát.
Az élőknek örömet,
A holtakra könnyeket.
Víg esztendőt, gazdagot,
Háztetőre galambot.
Május-esőt, eleget,
Kalászhúzó meleget.
Nagy szüretet, borosat,
s hozzá vidám dalokat.
Adjon Isten minden jót,
Több bölcsőt, mint koporsót…
Tél
Téli hóban ballagok,
hallgatnak az ablakok.
A kis mackó szundikál,
azt sem tudja, hol a nyár.
Álmodik a vén boglya,
félrebillent a kontya.
A Sajó is befagyott,
mind meghaltak a habok.
Égen, földön hó és tél,
egész világ tejfehér.
Csak a kémény pipázik,
piros nyelve kilátszik.
Fehér álom
A hópihék hullnak, szállnak,
új színt hoznak a világnak.
A házak közt kacérkodva
rácsókolnak az arcokra.
És csak egyre szállnak, hullnak,
betakarnak jelent, múltat.
Barna rögök, száraz ágak
hó nélkül nem álmodnának.
S ez a puha fehér álom
békét hint szét a világon.
A kis cinke
Egy kis cinke járogatott
hozzánk az ablakra,
csőrével – ha nagyon fázott –,
meg is kocogtatta.
Raktam neki napraforgót,
s vizet is egy tálba,
ha jóllakott, odaröppent
a kis almafára.
Ott cipegte nagy vidáman:
– Ne félj, meghálálom,
elpusztítom a hernyókat
mind a jövő nyáron!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. januári számában)