Hodossy Gyula: Ujjam hegyén szentjánosbogár

2021. június 04., 06:20
Kuti Dénes: Gyűrt mező (olaj, vászon, 100 × 100 cm, 1980)

„Arcom szégyenét
restellem, bánom,
ujjaim rácsával rejtem,
mégsem fáj semmi,
de látni sem látok –
két fénybogár ül csak
a két szakadékban,
hol egykor a szemem világolt.”
Vári Fábián László: Két fénybogár

Álmomban elvesztem,
minden hely, ahol jártam, ismerős volt,
mégsem tudtam, merre kell mennem,
ismerős házak, ismerős utcák,
ezt a harangszót is sokszor hallottam már.
Valaki megszólított mint barátját,
de mentem tovább,
kerestem az utamat, nem voltam boldogtalan,
nem féltem, nem éreztem semmit.
Láttam a lehullott vakolatot, a kátyúkkal teli járdát,
egyik kirakatban a ruhákat, a másikban a lángost.
A padon egy szakadt ballonkabátos nő ült,
csak nézett maga elé, nem akart látni semmit, senkit,
csak ült.
Ujjai rácsával nem takarta gyerekkora reményét.
Lehet, hogy hazaindultam.
lehet, hogy a következő utcában lakom,
lehet, hogy valaki vár.
Bárányszívem parázslik, lüktet,
valami megváltozik, eltűnnek a házak, az utcák,
egy réten vagyok, vízcsobogást hallok, talán egy patak.
Arcom szégyenét a folyóvízbe mártom,
a hideg átmossa lelkem, arcomról csöpög az elégedettség,
amikor a napot megeszi egy sárkány,
még sincs sötét, látom az eget, hol vörös, hol kék.
Sűrű köd nehezedik a tájra.
Ujjam hegyén két szentjánosbogár,
egyik jobbra, másik balra száll,
homályba burkolóznak,
s én, a Napért ölre mennék.
Elveszetten, de kiáltanék,
ha tudnék
a földre a szív hullatja vérét.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. második májusi számában)