Juhász Kristóf: Téli erdő

2022. február 12., 07:46
Rácz Noémi: Téli táj

Úgy járom a téli erdőt, mint a hülye:
nem teszek különbséget a fák közt,
csak a kopaszodó halálhangulat,
hej, de középszerű.
Szabadulnék már a jellemvonásoktól.

Gally ropog, kő porlik, sár locsog:
mennyivel okosabban hangzanak,
mint az önismétlő benső monológok,
jaj, de nagyon sértő.
Aki nincsen jelen, ne dumáljon bele.

Zsákomban kövek – bár szemeim közéjük dughatnám.
Sok kis útitársam – szemeimre ültek:
zsibbadó altestem unott bírvágyai,
kezem fölösleges markolászásai,
minek fogtam meg ezt, azt minek mondtam ki,
tényleg, mint a hülye,
óbégatok meddőn saját fülembe,
ernyedt hiúságok, makacs, tépett sebek.
Ha tényleg szabad, hű gyermeked vagyok,
fohászom a könnyebbségért érvénytelen,
mert nekem kell megoldanom a dolgot,
Istenem.

Azt se tudom, hogyan öleljelek,
pajzsod legyek, sziklád, zászlós kopjád,
míg te rutinosan, szexi megvetéssel:
mit pózolsz itt nekem?
Hagyj békén és szeress.

Idilli rutinnal hétköznap mállása:
etetés, fürdetés, óvodába vinni,
de jó is volna bölcs, hű nyugalommal,
ha nem rühelleném úgy.
Hol van ragyogásod, ó, dicső seregem?

Így járom a téli erdőt, mint a hülye:
megint elfelejtek figyelni a fákra,
s nem kérhetem, hogy adj már csendességet,
mert azt is nekem kéne elkezdeni.