Nos, jó fiú,
merengünk Karthágó romjain?!
Valami elakaszt, ugye, nem megy.
Ki értelmetlenül cselekszik,
ne fellebbezzen az értelemhez.
Mert az anyag él, megmaradt, szemberöhög.
Te dolgod, hogy érted-e a nyitját.
Becsüld meg, hogy valami törvény
kétezer grammos agyat mért rád
és egy kétágú járóműszert,
s a szemedet, hogy látva lássál!
A városban, lám, testvéreid azzal
nyugtatják maguk,
hogy nagyobbak egymásnál. –
De az anyag – az maradt, változatlan,
és szemberöhög, tudom.
Nem az számít, mennyit halandzsázol
odahaza a Capitoliumon.
A szent sírokban megfordulnak
a legnagyobbak:
– Anyagot hagytunk rád,
ím, mit teszel véle! –
A döbbenetes felismerésre
rámegy a választottak vére,
s az értelem döntése csupa kín! –
Nos, jó fiú, meddig kakaskodunk
a semmi győzelmek szemétdombjain?!