Kolev András: De mégsem és más versek

De mégsem

Én úgy vagyok, már győzni sincsen kedvem,
csak nézem itt a falfehér szobát.
A több helyett jobb gyógyszert kéne szednem,
hogy az legyek, ki végül megbocsát.

A csillagok nem állnak meg felettem,
az innen-út a végtelenbe lejt.
Sokáig volt, akármit megtehettem,
bár gyűlt körém kacat, lom, roncs, selejt.

Az én azért még mozdul olykor bennem,
halvány mosolyt hagy fáradt arcomon.
A lélek int, végleg lehet felednem,
a csöndet mégis csontig markolom.

Itt és ott

Jövünk-megyünk a nagy bizonytalanban,
Te, Ő, meg Én s még rengeteg sokan.
Mögöttünk éj, előttünk virradat van;
itt még ilyen, de ott már most olyan.

A partvonal kívülről mindig lágyabb,
és nagy király, ki sokszor visszajár.
Mellébeszél, majd annyi mindent rád hagy,
de les, fülel, mint áll az átlagár.

Az álmokat színesre festi bátran,
mellette más a rosszabb hangulat.
Nem ordibál, ha nincs a kulcs a zárban,
gyakran felejt és hangosan mulat.

Nincs is jelen, csak szorgoskodva lebzsel,
világot vált egy teljes hét után.
Akkor se számol, mennyi mindent veszt el,
ha itt a szebb, ott hasznosabb csupán.

Virradat

A hajnal fakó résein át
már megvillan a reggel.
Megborzongok, mint az,
’kivel szembejön egy álom.
Mocorog a napkorong,
s dölyfös úri kedvvel
végig nyalakszik a tájon.
A nyirkos éj maradékát
magukba szívják az egek.
A világosság testet ölt:
lomha lesz s kövér.
Gyülekeznek, nézik
a súlytalan fellegek,
mint csapatát büszkén
a győztes hadvezér.

Ami voltam

Lengő búzatábla voltam,
Te, szerelmem: a kasza.
Most elterülten, szótlan
Nézem, hogy haladsz tova,
                          csendben.

Már érdekből szednek
Mások marokra.
Gyilkos gépbe tesznek,
S őrölnek halottra
                       engem.

Hazug éjszaka

Mint üszkös maradéka a tűznek,
már fakó fényű, haldokló parázs.
Fekete csonkok, amint sisteregve hűlnek,
olyan hol fekszünk, velünk az ágy.

Lepedőnk gyűrött, ráncozza bánatunk,
takarónk a fájdalom súlyos bársonya.
S ha a valóság határán olykor átjutunk,
fülledten ránk borul a hazug éjszaka.

Ami utánad néz

És elcsomagoltad magad árnyékba.
A szőnyegre nem csinálsz térképet.
Elalszol ugyanúgy, de máséba.
Mondtad régen, most meg széttéped.

Gyűrött ingem nekem más irányt ad.
Próbálj föl még tíz fürdőruhát.
Úgy van minden, ahogyan kívántad:
a hajadat sem a nap festi át.

Nem is lehetnél egyszerre két helyen,
értelek, értesz, van bocsánat.
A harag elszállt, most az a semmilyen,
egykedvű semmi néz utánad.