Kopriva Nikolett: Versek

A valóság alatt szükségszerűen mozog a föld,

mintha igény lenne a beszéd

a felszín kimondatja azt,

ami félig az álom dimenziójában kap helyet.

Ami ott jelentős, azt itt felperzselik

a másodpercmutatók.

Az irrealitás az atomokba akkor költözött,

amikor már csak a testünk feküdt egymás mellett,

rászáradtak a betűk ajkadra.

Mert öntudatlan voltál, hihettem azt,

hogy tudsz még bármit gondolni,

amit kimondhatok, hiába próbáltam

kivonni azt az egyet a végtelenből,

a te szemed alatt megszűnt az idő.

Nem maradt álom, amiben kereshetném magam.

Város zajában repkednek súlytalanná lett betűk.

A csontváz mozgása nem kiszámítható,

cigarettafüstködben mállik

az önbecsülés;

Nem zavar, ha a dér kivágja az arcom –

van helyette másik.

Kiáltásainkon nem fogott részeg zsibongás,

hangodra az agy egy külön fiókot

teremtett. Feneketlen és nincsen beleillő kulcs,

ezért suttoghatsz a csempékből is.

A Petőfi-híd korlátja megtűri a szilánkos mozdulatot,

szellemet pofozol és csókolsz

egy az arc,

mégis rád akaszkodom,

néhány hónapja benned tárolom magam,

mindenhol otthagytam egy kis részt,

hogy ne fogyjak el korábban,

mint a te hangjaid.

A csokoládét elszórom,

a villamosmegálló felé rohanok,

nem tudtam, mi a szeretet,

mintha természetes lenne,

hogy eltörölték a menetrendet,

megtörik a sín.

Hátizsákom kacatokkal van tele,

olykor felcserélődnek a pulóverek karjai,

eltűnik egy váltás zokni,

megsárgul a könyv lapja.

A pályaudvar nem enged túl nagy bizonyságokhoz.

A betűk szanaszét repültek a kijelzőről

és hozzátapadtak az üvegmennyezethez,

szavak hiányába fulladt az idő.

Papír a láb, korhadó padok vonzásában

hullámzó testek fizikáját

és a szél lélektanát fejtegetem.

Hogy hány löket kell a repüléshez.

Hátizsákom tartalma egyenlő

azokkal a szavakkal, melyeket éjjelente

öntudatlanul motyogok,

a lepedő felszívja a betűket,

időnként torz hangon beszélni kezd,

ágyneműt naponta mosok, de túl szoros a szövet.

Minden cipzár mögött másnemű félelem rág,

ma reggel én beszélek:

hátizsákomba tuszkolom a halált.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. február 17-i számában.)