Kovács Mikó Edina: Versek

2021. január 20., 07:16
Maria B. Raunio: Tájrészlet II.

Nagyszombat

Kitelt a Hold. Valamit várunk.

Szürke foszlány a sárgás fény előtt.

Fölöttünk fémes szorongás zizeg,

terpeszkedő rugóként megfeszül.

 

Tudtam. Tudtuk. De bátor egy se volt.

A szavak némán, mozdulatlanul

hevernek. Talán végleg így marad.

Súlyos szél jár. Apadnak a kutak.

 

Fakul az ég. Párát sóhajt a föld,

neszezni kezdenek a bogarak.

Lessük, a tétova tavaszi fű

harmadnapra kinő-e. Várunk.

 

Napforduló

A szél nagy csöndeket sodor

s ha néha felzúg egy motor

vagy beszövődnek messze mondatok

vagy egy sziréna kékje kavarog;

az is csak megrázza az ágakat

és a szétporló időbe szakad.

A falak nyúlnak, aztán összezárnak,

ködös szürkébe olvadnak a házak.

 

Ami van, messze és beláthatatlan,

vagy alszik csak, mint kéregben a hajtás.

Szuszogó reményt őriz még a paplan.

 

(Karantének)