Kulcsár Tibor: Vándorszínészek és más versek

Vándorszínészek

A perbenyiki műkedvelőknek s vezetőjüknek,
Plachy Imrének, akikkel 1955 nyarán előadtuk
a János vitézt Bodrogközben

Hajladoztak a búzatáblák,
harmatot hintett ránk az éjjel.
Szekerünk döcögött a porban,
mint egykor régen Dérynével.

Juhász Dósa János | Kulcsár Tibor, a rejtőzködő költő

Vasárnap volt, vagy tán már hétfő,
s hazatartott a színészgárda:
dalos ajkú, vidám legények
s néhány nyárszemű barna lányka.

Dalunkat ringatta a Bodrog,
hűs ajkú szelek messze vitték,
s megrészegültek tőle menten
a kisgéresi borospincék.

Kedvünk égi mezőkön szárnyalt,
fiatalok s vidámak voltunk,
hogyha utunkban volt, az égről
még a Göncölt is félretoltuk.

A dicsőségtől s a jó bortól
szilaj lelkünknek kedve támadt,
mi nyitottuk föl szempilláit
a forró nyári éjszakának.

Négy éve már… A sors viharja
messze sodort egy rideg őszön,
de az emléket, jó barátok,
szívem legmélyén ma is őrzöm.

Ha olykor-olykor otthon járok,
s az alkony halkan hull a tájra,
fülembe cseng egy régi dallam:
talán a Bagó furulyája.

Daltól zsong szívemben újra
sasszárnyakra kapnak a vágyak.
De jó lenne most csillagok közt
átdalolni az éjszakákat,

jó barátok, tivéletek most,
de jó is lenne útra kelni,
s mesevilágban, nóta szárnyán
Iluskát újra megkeresni,

kék, tiszta tóban megfürödni,
tüzet gyújtani a szemetekben!
Régi emlékek, fiúk, lányok,
tiétek legyen ez a versem!

Elégia

Kabátod gallérját összehúzva
egykedvűen a hűvös utcára lépsz
szemed előtt lassan ködbe vész
a táj
az utca a város a tér
s nem marad semmi
csak a sár
amely lassan már a szívedig ér
s néhány kopár
vézna lombtalan ág
s magad magad magad
szemed
tétován
a ködlő távolokba révedez
te nem mehetsz
mint a vándorló égi madarak
más tájakra keresni a nyarat
a fényt
a meleget
te itt maradsz
te itt maradsz mert téged ide köt
a honi táj
a föld az ősi rög
te nem mehetsz
s míg füstös kiskocsmák boltívei alatt
ürítgeted
a csordultig telt pohárt
egész valódba velődbe vág
a döbbenet
tudod hogy nincs tovább
elvégeztetett
mint vén színész az ósdi kellékeket
dobd sutba az őszi nosztalgiát
megértheted
egyszerű számítás
ez volt
ez marad
ősz van s lábad alatt csikorog a fagy
s jönnek csúf zimankós zord telek
hát ne révedezz
ne révedezz
mert kirekeszt magából a világ
ehhez mérd magad

Önarckép 1976

Feleségemnek

e sűrű ember-rengetegben
valakit sokáig kerestem

most magamra találtam benned

már soha többé el ne engedj

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júniusi számában)