Életében mindössze két kötete jelent meg. Műfordításainak száma nagyobb, mint saját verseié. A Bodrogközből indult (mint Kulcsár Ferenc), s tíz versével szerepel az 1958-ban megjelent Fiatal szlovákiai magyar költők antológiában. A tanári oklevél megszerzése után minden energiáját a tanításnak szentelte, majd több mint két évtizedig vezette az Ifjú Sziveket. A sors mindössze 55 évet adott a számára, s majdnem összes versét tartalmazó kötete kilenc évvel a halála után jelent meg. Alig száz oldalon elfért egy egész életmű. Kulcsár Tibor 85 éve született, 30 éve már, hogy nincs közöttünk.
„Várj, amíg benned a szó megérik!” – üzente olvasóinak és kortársainak a Parainesis című versében, s ahogy egy jó költőhöz illik, tartotta is magát intelméhez. Hardicsán született, gyerek- és kamaszkorát Perbenyiken élte le, a Királyhelmeci Gimnáziumban érettségizett, majd magyar–szlovák tanári oklevelet szerzett Pozsonyban. Élete további része ehhez a városhoz kötötte, tanított a Duna utcai Gimnáziumban, vezette a Forrás Irodalmi Színpadot, majd 1970-ben az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes igazgatója lett. Első verseit még gimnazistaként írta, 1958-ban Turczel Lajos beválogatta tíz versét a Nyolcak antológiájába. Hét évvel később jelent meg első önálló verseskötete Pogány imádság címmel, s bár jelen volt az itt-ott megjelenő költészeti antológiákban, második önálló verseskötete (Arcképünk tükörben) csak 1986-ban látott napvilágot. Alig 70 oldal, 3 080 példányban – 2023-ból visszanézve már irigylendő teljesítmény. Szeberényi Zoltán szerint „ígéretes kezdés után költészete elhalványult, fejlődésében lelassult, két kötete egy érzékeny lelkű, artisztikus szemléletű, az élet apró-cseprő és nagy problémái iránt egyaránt fogékony, halkan és ritkán szóló költő jelentősebb távlatokat és mélységeket nélkülöző lírai reflexióit, életművét jelenti”. Engedjék meg, hogy a költészetét ma is értő és szerető közönségével együtt messze ne értsünk egyet a kritikus artisztikus s elavult véleményével! Kulcsár Tibor összegyűjtött verseit 2002-ben adta ki a Madách-Posonium Kiadó (ma már szinte beszerezhetetlen), s verseiből Budapesten összeállítás készült Venczel Vera és Juhász László tolmácsolásában (ezt később Pozsonyban is láthatták), évekig életműdíj viselte a nevét a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen, közel két évtizede országos szavalóverseny viseli a nevét, s van 8-10 verse, amely kihagyhatatlan a szlovákiai magyar költészeti antológiákból. „A költőnek haláláig sajátja maradt az a szomorúság, amely az elvegyülni nem tudók, az örök magányosok szeméből árad, s máig jól megkülönböztethető jegye verseinek az a melankolikus szöveg-zene és képhangulat, amely életében a szomorúsága adekvát kifejezése volt” – írja összegyűjtött verseskötetének utószavában Tőzsér Árpád. S ahogy megjegyzi, a vers minőségéről éppen a mennyiség mond a legkevesebbet. Kulcsár Tibor költészete kiállta az idők próbáját, talán ideje lenne saját versei társaságában szlovák, cseh és orosz költők verseiből készült műfordításait is közkinccsé tenni.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júniusi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.