Mátyás Emőke Ibolya: Három vers a hiányról

2022. január 26., 09:13
Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus

Számonkérés

Miközben átültél a másik asztalhoz
annyi erőm volt,
hogy a szememmel feltérképezzem
a borospohár szélén rejlő
rúzsnyomot.
Tudtad, hogy a számon lévő heg
világosabb színben jelenik meg?
És hogy vízzel sem moshatom le
a bőrömről az illatodat?
Amikor valaki hátratolta a széket,
a hangban halovány reményt láttatott
a szemem,
de azonnal pillantásra kényszerültem
– védekezőreflex
az arc izmai is várták, hogy
figyelemmel illesd őket,
de csípőmben az izmot csonttá átkoztam,
nehogy feléd forduljon
–  a szemkontaktus hiánya megalázó
Hazaérve
az ajtó kulcsát háromszor fordítottam el,
a durva drapériát ráfeszítettem az ablakra,
s ha megfulladnék a hiányoddal
túldíszített szénrajzok között,
a kezek, s az erek körvonalai mentén
minden kimondatlan hang és sikoly
öntudatra ébredne
–  ezt hagyom rád – gondoltam neked háttal ülve


Imába foglalt hiány

Minden pórusomba beleivódtak a szavaid,
és minden este könnyekkel próbáltam
a tintát letörölni a bőrömről.
Ha nem hallottam a lépteidet,
más karjait kívántam a tieid helyére,
olyan izmok szorítását képzeltem,
amik tüskés hegeket nem,
de liliomokat hagynak a nyakam vonalán.
A hajam köré csavarod az ujjaidat,
így kénytelen vagyok
szemkontaktust teremteni:
mély hangokat suttog a szemed,
s ezeket az ujjbegyek bizsergése jelzi.

Ma, miközben sárga-fekete
indákat festettem a falra,
mitológiákból hívott istenek neveit ékeltem
a levelek közé,
így könyörögve,
és feláldozva a rádió zúgását
a hiányodért cserébe.


Sminklemosó

Azzal a vízzel mosom le
a tegnap elkenődött sminket,
amit te öntöttél ki
–  dühödt ordítás a nyugta

A pohár széléből kipercent szilánkot
egy szalagba tekerem,
s a törés hangját a számba zárom
–  hangszálból font börtön

Majd ha mellettem veszed
ütemre az engem kínzó levegőt,
elsuttogom a sikításnak ható rabot
–  összepréselt mellkasod drámája

Csak ezek után mattítom
a fénylő bőrt púderrel,
s az elharapott ajkakat
kiszárított könnyel.