Origami
hajtogass
húsból, lélekből
lila szívvirágot.
fejemet igazítsd jobbra
feldúltan vagy kedvesen,
(jó elernyedni akaratod
csápjai között)
fesd ki a számat,
legyek színesebb.
koszorút is fonhatsz rám
éji harmatból és könnyből.
hajtogass,
hadd legyen levelem,
– feléd nyújtózó jel –
nyakamat négyrét,
karjaimat hétrét,
akaratomat pedig
az ég nyújtódeszkájára
hajtogasd szét.
ha elkészül,
ha végleg megadja magát,
békadalból font
kiskosárba tedd,
hadd ússzon a vízen:
szívvirág.
Pest fölött az ég
homoktéglákból kirakott
lépcsőkön lecsorduló
izzadságtól
fénylik
az alkonyat homloka
gyönyörtől duzzad
a napot elnyelő
horizont
szememre kenek
a sárga fényből
egy kiskanálnyit.
tán megszépül,
a lelkemet tároló
törött fazék,
tán rokonára ismer,
tán leszek olyan szép,
mint Pest fölött az ég.
tej a mézben
nézz hátra
kicsordul a méz
sárga
lényegbe turkál a kéz
menetelj…
csendben
kifut a tej
tej a mézben
kéz a kézben
csönd a nyelved melegén
annyit ígér
mint a nyár január fagyos egén
nézz engem:
visszacsordul a méz
bennem
köddé tarkul az augusztusi íz
állj meg halkan
megalvadt a tej
ne zavard álmát
ne zavard fel
tej a mézben
kéz a kézben
a lakat nyelved küszöbén
annyit ígér
mint a nyár január fagyos egén
parázs a hóban
tánc a tűzben…
nézz hátra,
menetelj csendben
oldozd fel a szót nyelved melegén
tükörszoba
párás az arcom
rám sírta örömét a hajnal
hajammal babrálsz –
turkálsz a limlomokban
míg arcaim között lapozol
szemeim szemeidet visszatükrözik
szemed sarkába új barázdát váj
ha akaratom akaratoddal ütközik
párbeszéd tükörszobában
ököllel zúzod képmásaimat
nem találom magam
véres a kezed, véres az enyém is
álmaink vágyakozó falaira
nem ezeket a képeket aggattuk –
(Karantének)