Mátyás Hudák Katalin: Versek

2021. március 09., 09:38
Katona György: Az öreg tölgy látogatása (50 × 40 cm)

kötelék

 

elküldhetnél.

neked az úgyse fájna.

én kicsit belehalnék

újra, de utoljára.

 

elküldhetnél.

magamtól menni nem tudok.

visszahúz valami hozzád

– nyakamon a hurok. 

 

elküldhetnél.

azt a kis figyelemfélét,

tán tudnám hiányolni,

hogy meghúzod néha a kötél végét.

 

súlyveszteség

 

mint az elnyűtt rongyok…

tapadnak rám az évek

s havi gyakorisággal

kilókban adom le magamról

az illúziókat

lesem kíváncsian,

mi lesz a folyamat vége

– mivé válok.

 

kiábrándult

vén szatyorrá fejlődöm majd.

erre utalnak a jelek,

 

kihúzom magam, ha mérlegre állok.

minden kis súlyveszteséget

elégedetten konstatálok

és egyre álomtalanabb az éj

az alvás csak pihenés,

s ha bólintok is kedvesen

legjobb barátom szavaira,

azokból a fele sem érdekel:

már semmit nem hiszek el.

 

kódok

 

(ujjaimon

hiába számolom

ezredszer is)

a kimondhatatlanság

selyempapíron szárított

kódjai

hányszor gubancolódtak

nyelvem köré

zavarták lépteim

elhaló ritmusát

a felejthetőség képlékeny

határvonalain

nem csempészhető át

semmilyen ikon, se jel

saolinléptű, láthatatlan

teleporttal sem

pedig ott

rizspapíron szárítják

a perforált szélű,

halmazborba mártogatott

szavakat

 

lidércfirka

 

amit eddig a köd takart

arra létborzongást

gravíroz a nap

mindenre odakerül a jel

egy apró részlete

fölülről láthatóan

kirajzolódik

egységesen lüktet

 

kocsonyás lidércek

sötét álomhangokat

írnak alvadt vértócsákba

alábbhagy a pulzálás

s amikor megérkeznek

édennek hiszik majd

ezt a tér-telen szigetet

a harcedzett délcegek

egy óra sem kell hozzá

és a ködbe fúlnak

 

(Karantének)