Nagy Milán László: Versek

2020. december 19., 08:02
Sárkány Győző: Maszk I. (grafit, 29,5 × 21 cm, 2003)

Napok Párizsban

Bérlő távollétében is csepegett

víz lavórba. Idővel már mind 

a négy falból csapolni lehetett, 

penészes évek hírnökét.

 

Halkan, serényen dolgozott

irodák félhomályában. 

Szabadidejében kávéházakban 

kuporogva olvasta a Le petit journalt. 

 

Forgolódás közben fel-feltörő 

indulatai vérvörösre mázolták

takaróját. Reggelre kihűlt, csupasz 

lába visszakívánkozott 

ágy melegébe. Vekker csörgése 

hasította fel a csend puha szövetét. 

 

Borotválatlanul, egykedvűen 

lépett ki az elázott utcára. 

Arcán némaságra ítélt 

beavatottak lemondása, 

– a világ jobbá tételéről. 

Zsakett és cilinder.
légszomj, erős hajhullás. 

 

Elutasítva a kínált dísztollat, 

saját, rozsdás, puhafa 

szárút vett elő. Családi 

pecsétgyűrűje örökletes 

rémképeket vert vissza

cvikkerének lencséjére.



Feszélyezetten ült a nagy felhajtással 

járó temetésen, ahol az elhunyt 

nyugalmát semmibe véve, 

megragadták a megmerevedett kezet 

és átírták tulajdon végakaratát. 

 

Bár ekkor még nem tudták,

az erős szorítástól újra elkezdett 

vért pumpálni a leálltnak hitt szív.

 

Az elhagyott porta

 

Apáról fiúra száll az örökség

az első elvetett mag óta.

Rajtam a sor, hogy életben tartsam,

és átruházzam az utódra.

Sok éjjelen át fúrtam fejem

vánkosba, de még így is

eljutott hozzám virágoskertem

segélykiáltása. Ha jégeső is verte

termést, föld alatt keresve járatot,

mélyült és ágazott szerteszét a gyökérzet.

A házat sem kímélték csapások.

Pusztított tűz, düledeztek

falak lódobogástól és lüktetettek szobák,

idegen népek ámokfutásától.

Magunkra zárhattuk volna koporsó

fedelét, ehelyett leporoltuk

magunkat, és elestünk újra

meg újra. Most együttes erővel

nyomnak le minket porba,

míg új névtáblát akasztanak

az ajtóra és elkerítik

a telket. Mire levegőhöz jutunk,

tartózkodási engedélyt követelnek,

saját portánkon.

 

(Trianon 100)