A tenger
A víztükör még kék, de rőten izzik fel
a mélyben a korall, a sok karcsú bokor;
cikázva fut a víz alatt és bujdokol
a fény, s felette a buja szél énekel.
A mélyben a napfény színes foltokat fest,
s leng tétova raja hínárnak és sünnek,
s a lila medúzák lebegve eltűnnek,
hol az árnyak sűrű hada olyan, mint az est:
fekete és komor; s alant, mint méla rém,
a roncsok és csontok rohadó szőnyegén
sötétlik egy unott és mozdulatlan rája:
felette nincsen part, nincsen tér és korlát,
csak a csend, csak az ég, s a lomha vitorlák,
s a csillagok arany-geometriája.
külön-külön-hitek régebbi korok letűnt utcáin
más elvárások szerint keresve ars poeticákat
folytonos indulásban-érkezésben
egy-egy adott percben mindenütt és sehol
elfelejtett festőállvány a szobában
az egyik szomszéd harmadik hete kómában
pletykás vénasszonyok a ház előtti padon
meghalt díszfa az ablakod előtt
Fiatal arcodra nem,
csak bőröndjeidre emlékszem.
Az előszobánál bennebb
sosem hoztad őket,
kilométerkőként jelezték
otthon tett lépéseid.
A küszöb kopott,
törülköződ és papucsod
új volt, mint a vendégeké.
Meg kellett szoknom,
hogy velünk élsz.
Mindennap
lerajzoltalak,
háromezer-kétszáznyolcvannégy
darab papír,
pedig csak három évet adtak az orvosok.