Építőkockák
Gyermekként a személyiség-
jegyek építőkockáiból
mindenki önmagában kezdi
megalkotni a saját várát.
Klasszicista, gótikus
vagy barokk stílus? Nem
tudni; véletlen körülmények
formálják az identitást.
Az évek múlásával lassan
túlnő rajtunk az építmény,
recseg az alap, inognak a
kockákból ifjú hanyagsággal
emelt oszlopok, míg
egy óvatlan pillanatban
alkotóelemeire nem hullik;
szétterül bennünk a káosz.
A kezdeti sokk után
egyenes tartáshoz idomult
derekunkat hozzá kell
szoktatni a hajolgatáshoz,
s elindul a rendrakás
embert próbáló feladata,
szemünkben az újjáépítés
pislákoló őrlángjával.
Szemrevételezzük a kockákat,
néhány esetében úgy döntünk,
hogy nincs rá szükség,
más elemek örökre elkallódnak -
így leszünk kevesebbek.
Aztán újra nekilátunk a
mérnöki precíziót mellőző
építkezésnek; mindig holnap.
Szinuszgörbe
Mindenkit csak a csúcs-
és a mélypontok
koordináta-rendszerből
kiolvasható, pontos
értékei érdekelnek.
Pedig ezek a pontok
csak egy pillanatig
lehetnek birtokunkban.
Sokkal inkább sajátunknak
tudhatjuk a köztes szakaszokat.
Völgyeket és dombokat.
Gyermekként biciklizve még
a meredek lejtők nyújtotta
élvezetet preferáltuk.
A tömegvonzás segített
az erőlködés nélküli,
egyre gyorsuló sebesség
mámorának hajszolásában.
Ma már inkább fékeznénk,
de a gravitáció makacs
törvényszerűsége
megkérdőjelezhetetlen
még az átvitt értelmekben is.
Aztán jön az emelkedés.
Gyerekként ez volt
a szükséges rossz,
hogy ismét érezhessük
a gyors ereszkedés katarzisát.
Most kiélvezzük a felfelé haladás
minden fárasztó percét,
minden görcsbe ránduló izmot,
az egyre súlyosbodó lélegzetvételeket.
Ma már fordítva értékeljük
a szinuszgörbe utakat.
Egy mozzanat van,
amely ne változzon.
Egykor az este sötét
gránittömbje szinte mindig
egy dombra való felkapaszkodás
közben nehezedett ránk.
Ez maradjon így.
Erózió
A simulékonyak előbb-
utóbb elkopnak,
az érdes modorúak
végül szétmorzsolódnak;
az erózió ujjai
testeden nyugszanak.
Már nem hízeleg,
nem kelleti magát,
egyszerűen csak van, mint
„az élet előtt a szó; köz”.
Esténként ágyba bújsz vele
telve energiával,
reggelre elfogysz.
Lélegzete szálanként tépi
ki hajad, simítása nyomán
felhasad bőröd, csókja által
egyre kopárabbak lesznek
mondataid, tekintetétől
halványul arcod.
A simulékonyak előbb-
utóbb elkopnak,
az érdes modorúak
végül szétmorzsolódnak;
az erózió ujjai
sírodon nyugszanak.
Panda
Nemrég olvastam, hogy Kínában
a bambuszerdők kiterjedésének
csökkenése ismét veszélybe
sodorhatja az óriáspandákat, akár
már az elkövetkezendő 40 évben.
Még nem annyira tragikus a helyzet,
de a kihalás veszélye folyamatosan
leselkedik egy félreeső bambusz
tövének nyirkos takarásából.
Valószínűleg azért jutott eszembe,
mert néhány rossz álom választ el
a negyventől. Ebben a korban
sokan elmélkednek az elmúlásról,
lám, nekem a kihalás araszolt
be tudatom párás zugaiba –
persze, aránytalan a párhuzam…
bár a gazdasági szakemberek mindig
azt javasolják; gondolkodj nagyban.
Tehát a bambuszerdők csökkenése.
Kockázatos az egyoldalú táplálkozás.
A szüleim is mindig ezt mondták
egykoron a mára bronzbarna emlékké
nemesült vasárnapi ebédek alkalmával,
mikor fintorogva toltam el a tojáslevest
– amit egyébként gyermekkoromban
rongylevesnek hívtam –, vagy éppen a
(számomra nem) finomfőzeléket.
Igaz, késő már ezeken rágódni,
de ha anno az „óriáspanda” szócikknél
inkább lexikonokat olvasok, és nem
József Attila sorai közt, talán többet
tudhattam volna e jin-jang
árnyalatú állatokról, s rászokhattam
volna a bambuszra. Akkor most nem
a (lassan) elmúlt 40 év foglalkoztatna
hangsúlyosan, hanem az előttem álló.
Free wifi
Egy minduntalan bennünk lévő eszköz,
amely még visszatükrözi arcunk,
de sokszor már nem tükrözi valónk.
Ha talál hozzá egy vezeték nélküli,
magától értetődő kapcsolatot, nyitott
lesz a világra, s azt el is érheti, hisz
az ország legmagasabb, ember alkotta
építményeinek hála – a villámhárítók
mellett, ahol a keresztkérdésekre
válaszokat kaphatunk – szinte
tökéletes a lefedettség…
persze tiszteletben tartjuk
az elvi analógokat. De bárki,
elhatározás esetén bármikor ügyfele
lehet valamely szolgáltatónak,
akik különböző termékkonstrukciókat
nyújtanak. De van egy kedvezmény,
amely mindegyikhez alanyi jogon jár;
a lebeszélhetőség az egyik
irányba korlátlan... bár a felelet
sokszor bennünk visszhangzik.
Volt egyszer, hol nem volt, réges-régen, a hajdani Magyar Királyság idejében, mégpedig a királyi fővárosban, egy csodaszabó. Ragyogó, bodros szoknyákat varrt úriasszonyoknak, csillogó báli ruhákat színésznőknek, és még udvarhölgyeknek is varrt tengerként hullámzó, uszályos ruhákat. Volt az országnak akkoriban egy kedves, fiatal királynéja, akit Erzsébetnek hívtak, és annyira szerette őt a nép, hogy a fővárosnak azt a városrészét is, ahol a csodaszabó lakott, elnevezték Erzsébetvárosnak.