Balajthy Ferenc: Egy törött, egy bújtatott és más versek

Idő mormol csak…

(Tér/tivevényes/idő/spirál)

Kovács András Ferenc
emlékére

Önmagát sem érti a tegnap,
A holnapot honnan is tudná?
Az a fontos, ami mindig van,
Születni muszáj élő múlttá!

S Öröklét visszájára fordul,
A Múlton túl, a jövőn innen.
Az Idő foga megcsikordul,
Érzi, semmi értelme nincsen!

A Jövőn innen, a Múlton túl,
Ami van, hát honnan is lenne?
Vezet-e túl – pusztuláson út,
Véges Végből a Végtelenbe?!

Lesz-e, aki mindent megbocsát,
Csak az már, jóvá/tehetetlen!
Idő mormol, szép dalt odaát,
Foga csikorog, s haja lebben.

Egy törött, egy bújtatott 
(Filoteoretikus kötésminta)

Magamnak való én, ha alig másnak,
Egy Isten kárvallottnak (ki)kiáltott. –
Néhány levelet raktam családfánkra,
S így lettem, őseim által megáldott!

Keselyűk kegyelme ringatta bölcsőm,
Földi mámor, s kéjvész megtestesített.
Életet kaptam igaz, ám, csak kölcsön,
Hittem, soha nem leszek megfeszített!

(Űr)zugba bújtatott – (Űr)hajó törött,
Ki, Világmindenséggel békét kötött –
S kire semmi, senki, rá már nem talál!

Lakatlan sziget, vad (Ember)tengeren,
Magány a csönd és abból a vég terem,
Hol, sohasem fonhatsz a karodba már!

Vonzó ellentétek
(Ha, a fák, bokrok futnának)

„és szólok én, mint éjidőn a fa”
Pilinszky János

Szomorú fűz, vidám berkenye,
Vadkörtefa, s szelíd gesztenye.

Savanykás som, édes almafa,
Méz hárs(fa), keserű mandula.

Magas kőris, alacsony nyír(fa),
Rezgő nyár, csendes szőlőinda.

Rücskös eperfa, csupasz platán,
Görbe szilfa, egyenes gyertyán.

Meghajló tölgy, sudár jegenye,
Bodzacsokor, egy szál venyige.

Óriás bükk, s törpe zöldfenyő,
Ebből még mi lesz, mi jön elő?

Fehér akác(fa), s korom éger –
Álló láncfűrész, futáskényszer!

Remény(vesztett)ség

Az a szekér, amelyik soha sem
vesz fel, csak az után érdemes
szaladni!

Ott fenn az ég
Janus Pannonius emlékére
(1434–1472)

Nem veszi észre a balga, hitetlen szó, csak ölhet,
Vagy feledésbe is nyomna a csúf, ha hagyod!
Körbe leülnek a csillagok már, és mind figyel rád,
Mert a te éneked szép, s élteti ott fenn az ég!

Az újbor dicséretére

Szép születésnapi boldog ajándék,
Lányok szemébe való csillagfény.
Látod, a tettet, követi új szándék,
Arcunkra csókol a csalfa remény.

Incseleg, izgató, bor íze szánkban,
Korsóból hörpint a szomjazó Nap.
Ott marad vártán a pince szobában
Bor, meg egy fekete, lyukas kalap.

Bor tüze éltet, a fájdalom tompul,
Dalt dudorászna nyűtt szőlőlevél!
Hátba támadhat a sors keze orvul,
Borból a hit szól, igazság beszél.

Én bírok a borral, a bor bír velem:
Szentséges nedű – örök szerelem!