Partmann Tibor: Versek

2021. május 03., 07:28
Szentes Zágon: Naprendszer (akril, vászon, 50 × 70 cm, 2012)

Törpegalaxis

Életünk csillagként szanaszét
hagyott gyermekruhák között
zajlik egy talpalatnyi bolygón,
ahol épp az a lényeges, hogy
mi van a talp alatt... a földkéreg
alkotóeleme leginkább a PVC,
amely kiváló termőtalaja
az indulatszavaknak.

A hőmérsékletet istenként
változtathatjuk mindenféle
istentelen kütyüvel.

A szekrények és ágyak alatt
naponta újabb és újabb
naprendszereket találunk,
míg a magunkét néha-néha
elveszítjük.

Furcsa lakói vagyunk
e planétának; ugyanazokat
a szavakat használjuk, de
valószínűleg számunkra ezek
más-más jelentéssel bírnak,
mert bár a vezetéknevünk közös,
valahogy a nevező sohasem.

Ha egy apró termetű hurrikán
söpör végig az élőhelyünkön,
a károkat az (atyai) természet
majd rendbe hozza… legalábbis
ebben reménykedem, amíg
egy vízmértékkel a kezemben
magyarázom, hogy nem lapos a föld.

Ez egy összezilált univerzum…
tehát Otthon.


Léptek

Lépkedek a parkerdő ösvényein;
séta a természet mesterséges aortáján.
Körülöttem az avarba hullva emlékek
koppannak, válaszként egy harkály neszez.

Egy-két perc alatt az út végére érek,
pedig régen órákat barangoltam.
Miért lett kisebb minden? Nem,
nem én nőttem bele ebbe a parkba…
Gyermekként nem a szűk ösvények
jelentették az életteret, hanem
az a több négyzetkilométernyi zöld,
amelyet az urbanizáció szegélyez.

Akkor nem érdekeltek a mezsgyék, csak
a felborzoltan hívogató aljnövényzet.
Piszkos cipővel, de tiszta gyermeki
léptekkel bolyongtam a fák között,
s minden bokor aljába húzódó félénk
árnyékot ismertem. Volt, amelyik az én
árnyamba olvadt, hogy minden határtalan
tévelygésemkor velem legyen…

Aztán ahogy teltek az évek,
én is egyre inkább rászoktam
az ösvényekre - mindannyian rászokunk.
S észre sem vesszük, hogy amit
annyi láb taposott, ott
a legmagányosabbak a lépteink.


Mamutfenyő

Nem biztos, hogy nem
a kiindulópont
a legtökéletesebb.
Az emberi jobbító
szándék sokszor
a veszélyesség
határvonalán tévelyeg.

Addig-addig módosítgatunk,
amíg az eredeti cél,
mint a pára szökik ki
buzgóságba zsibbadt
ujjaink közül.

Ilyenkor már csak
kitalálni lehet a múltat.
De nincs fantázia,
amely megváltás lenne
egy olyan jövő számára,
amely a jelen
ballépéseiben tapos.

Kivágtak egy mamutfenyőt.
700 évvel ezelőtt szökkent szárba.


Utcalámpák

Csillagokkal gyéren szórt este.
Sétál. Óvatosan kerülgeti
az utcalámpák földre
áradt fénypocsolyáit.
Olajzöld kabátot és
megviseltséget visel.

Cipőjének sarka a sajnálat
ütemét játssza, ahogy már
sajnálja „tőle” soha be nem
teljesült saját ballépéseit.

Tudja, hogy önmagát
hibáztatni egyszerűbb,
másokat könnyebb,
de ami nehéz, az az elfogadás
utáni térben hatványozódik.
Ezt a teret járja most egyre
szűkebbre, s mégis egyre
hosszabban, amíg az egész
egy ponttá koncentrálódik…

és körülötte eldurrannak
az utcalámpák…
a Szent Anna és
a Borostyán utca
kereszteződése
sötétségbe borul…

Legnézettebb
2021. április 30., 09:11
2021. május 02., 09:57
2021. május 04., 08:42
2021. május 05., 07:19
2021. május 01., 07:40
2021. május 02., 08:55