Tornyai János: Őszi táj (olaj, karton, 36,5 × 47,6 cm, Rippl-Rónai Múzeum) – Forrás: Wikimedia Commons
Hiszek
A csellók emberen túli szavában
az imákban és a halk suttogásban
A szülő nők szépséges fájdalmában
a temetéseken a hallgatásban
A kitörő zokogásban
a végtelen felé való odafordulásban
A friss reggeli kenyérben
a gyermekeket simogató fölnőtt tenyérben
A halott katonákat sirató anyákban
a végtelen megbocsájtásban
A zenében a szépben a jóban
az emberek szívében és a frissen hullt hóban
Hiszek abban amiben hinni lehet
hogy Isten a hetedik nap után – Hazamehet
Hullámzó szép hajóim
Szép vénséges alkonyatom
derűs vitorlák a végtelenbe nézve
Napfény és Csillagok
A háborgó hullámokat ismerem
hajótörött büszke hajósodként
ölellek én szép Istenem
Hajózni az embernek kihívása
ki hazát és biztonságot feled
Hullámsírokba sírva merülve Veled
De látod e bizalmam Égi Embere
hogy nélküled sivatag minden óceán
konok gondolatok sivár tengere
Jöjjön hát a szép vénséges alkonyatom
a derűs vitorlák a végtelenbe nézve
a Napfény és a Csillagok
Kirakós
Kirakós játék az idő és az élet
az idő ugyan végtelen, de én félek
hogy a mozaikokból valamit rosszul rakok ki
Hogy mi lesz így a képből és belőle mit hagyok ki
Pedig ez a különös kép már régen elkészült
egy másik világban már nem élek, másutt a fejem megőszült
Sokarcú gyémánt ez a kép
értsétek olyannak amilyen, lássátok bármiképp
A kirakós minden darabja aranyba foglalt kincs
Hatalmas, türelmes kezek játszanak azzal, ami nincs
célt és értelmet lehelve lehunyt szemünkbe
hogy álmodhassanak ők is, de ez ne jusson eszünkbe
Az idő csak látomás, rendezetlen sorokban, helyben menetel
álmunk oldalfordulásaira figyelve, olykor felneszel
A kirakós játék, egy játék, minden vélt borzalmával
Newton fájáról hullva – ahogy a paradicsom fáján is – egy örök almával
A játék végtelen és nincs megoldása
a halál látomása csak a temethetetlen sírokat ássa
Csak káprázó szemekben fénylik a tökéletesség
önmagát ismétli bennünk a magába merült végtelenség
Köszönöm
Hogy megszülettem, az esélyt
a szépséges ébredésre
hozzá a nappalt és az éjt
a kimondott válaszokat a néma kérdezésre
A fiatalság szeles hullámvasútját
önfeledt léghajósaként az égnek
az öregedés fájdalmas és derűs kútját
amiben az emlékek arannyá égnek
Hogy széjjelnézhettem ezen a világon
hogy a válaszok az arcokra voltak írva
és virágok virágzottak minden ágon
hogy ezt nevetve mondhatom most már és sírva
Hogy ezt a világot a fájdalmaival és amellett
szeretem minden tűzben égő kínjával
Odüsszeuszként keresve most csitító mellet
a szigetekről megtérve és lőve az ő időtlen vad íjával
Minden papír
Megríkat a szépség
Rázza és rázza a lelkem
Nem suttog, harsogva
Kiáltja füleimbe most
Saját kegyelmem
Nem a halhatatlanságról
A halandóságról vési
Dallamos sorait szívembe
Hogy minden dolog mégis égő papír
És én is csak ezt véssem eszembe
A lelkemet akarja
Csak a halandóét
Így; – boldog-szomorú szeretőként,
vénként, halottként,
Csiszolatlan kőként
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
