Polgár Kristóf: A fogadós lánya – versek

2023. március 06., 08:59

A fogadós lánya

A fogadós lánya törékeny kályha. Ha igaz,
hogy gyermeki gonoszsághoz képest
nő a test, sok békát dobott tűzre
kiskorában. Már hatévesen
arról fantáziált, apja helyett ő
öli a disznót.

Hajnalban friss lepedővel látni
a folyosón. Délben nagy tál leves
gőzöli erős arcát. Fát hasogat a
naplementében, szégyellős a
félhomályban és megüt,
ha rányitsz a mellékszobában.

Hideg vízben fürdik, nyers húst
vacsorál, az istent káromolja
ha kint felejti a tormát.
Anyjáról annyit tud, nem hasonlít rá,
de szép asszony volt.

Egy udvarlója, valami György,
feltalálónak vallotta magát. Kártyázott,
ivott, mások úgy tartották, kannibál.
Mindent feltett egy blattra, a coeur dámára
hagyta teljes vagyonát. Úriemberhez
méltón, akkor este egy közeli erdőben
eltűnt örökre. Azt mesélik, teliholdkor
vonyít, ha meghallja kedvesét.

 

Undorító

Hátul a konyhán rádió szól.
Valami beszélgetős
műsor. Tökéletesen hallani
asztalunknál. Hideg levesünk
tetején zsírfolt szigetek úszkálnak.
Kanalazok párat, aztán
méltósággal feladom.

Törtarany árán vettünk
valami korhely menzakosztot.
Érdemes megborsozni. Kell ez
a kopott szőnyeg, bár
tényleg undorító, nélküle
morzsákon lépkednénk.
Édes borból kérsz fröccsöt,
ami szintén gusztustalan.

Főúr nem tud visszaadni,
szégyenből el akarja
csomagolni a maradékot.
Nem kínál kávéval, távozás
után muskátliszag marad
orromban. Piacon iszunk
presszót. Te három cukorral,
én nem is kívánom
igazán, csak megszokásból.

Ilyen vasárnap délutánokon
már hétfőt átkozva sétálunk
haza városi kukabűzben.
Arra gondolok, legrosszabb a
tizenhárom éves énem,
aki először adta ki magát
másnak. Azóta csak
akkor látszom szépnek és

csak arra az időre.