Polgár Kristóf: Elpazaroltak balladája

2020. szeptember 19., 07:22
Jovián György: Lépcsők (olaj, vászon, 170 × 200 cm, 2008)

Egykor talán papnak tanult,
de letagadhatná. Presszóban
éjszakázik, szemben egy árok
őrizte. Üres gyomorral vidékre vett
jegyet, hogy lelőhesse szolgabíró
dédnagyapját. Harsányan
köszönt a sofőrnek a csuklós
hathuszason és tejfeles
álmokkal ütötte agyon az időt.

Zsakettben bandukol
gyümölcsfák árnyékában.
Forró zsebében matatnak sárga
ujjai, sikk elpazarolni egy
jó csikket. Szégyen kíséri, míg fáradtan
vakarja potrohát, nagyot köp
a száraz földre és
illetlenül szól a teremtőhöz.

Antracitos barlangban ébredt
kövér békákkal. Két húgát
látta, savanyú folyamban röhögtek
rajta. Kigúnyolták sebeit,
homokba dugott leveleit. A
hivatali ügyintéző titkárnőjének
írta, mikor rumtól izzadt az
állomás büféjében. Romantikus
lázálmában panziót látott,
balatoni üdülést nagy családdal.

Boltíves épület a cukrászda.
Nagylelkűen meghívta magát
egy krémesre, mert front van,
ilyenkor annyira fáj. Egykor
napszámos volt különböző
földeken. Pénzeiből
éppen annyi maradt,
hogy vegyen egy teljesárút
a fővárosig. Zsíros farmere
rátapadt a műbőr ülésre.

Este ápolónőkre gondolt.
Fehér ruha, csatos cipő,
kávéfolt és lyukak az öreg
harisnyán. Cipőgyárban dolgozott,
műszakváltáskor saját háremről
fantáziált. Régi szerelmei
perzsaszőnyegen hazavárják
egy pohárral és minden nap
kicsivel jobban szeretik.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 19-i számában.)