Ophéliát szerettem
„Most ütött éjfelet...”, és a hajnali gyors
sikítva érkezett Helsingörbe.
A fémszagú dán vasút alig veszi rá
magát, hogy megálljon.
A peronon tragikus vándorszínészek
és csövesek bort adnak körbe.
Az újságosnál veszek bagót,
és egy napilapot is.
Vacogva gyújtok rá, itt sem olcsóbb.
Írnak a kísértetről, halott hercegről,
halott királyokról és halott anyáról.
És írnak az én halott Ophéliámról.
Yorick, ha ezt látnád...!
Eldobom a csikket, és kiváltom
a retúrt.
Úriember is lehetnék
Zeusz, a hamiskártyás
elszámolta a lapokat, és
eljátszotta a parnasszoszi páholyt,
mikor téged meglátott.
Vörös kosztüm és konyak,
néhány bakelit,
kóbor indulat,
amit félvállról vettél.
Most akár
úriember is lehetnék,
de nem azért jöttél te ide.
Még félsz, de
már én vigyázok rád.
Végre erős lehetek,
nem fosztasz meg
az illúziótól.
Betartom a szabályt,
hogy te üldözött
vagy, de az a zöld szem
egy ragadozó pillantása.
Héra drágám, féltékeny vagy?
Levél Zeusztól
Alkméném, drágám, közönnyel közlöm,
beléd basztam egy félistent.
Ne vedd magadra, nem te számítasz,
és ne aggódj, istennel nem megcsalás.
Ha legközelebb meglátogat egy jobbágy,
jól jönne egy keményebb, jobb ágy.
Köszönöm a bort, amit
nekem kínáltál, hogy étvágyam táplálja.
Köszönöm méhed melegét
és könnyeit. És persze, hogy vak voltál.
Félek, elszívtam az utolsó szál cigarettád.
Ne érezd hülyén magad, hogy elhitted.
Hatalmas színész vagyok.
Akit csak úgy emlegetünk
Szálkatenger szülöttjeként ismerték
a zsiványsereg választott fejedelmét,
és minden részeg tőle rettegett.
Padlórepedés közé ömlött borból,
a korsó alján maradt habból is
az ő hangja szólt.
Mikor a gyermek kenyeret lopott,
és korbáccsal kenték hátát,
a tépett bőr alól kikiabált.
Ha a nőnek valaki pénzt dobott,
ő csörgött a tarisznyában.
A kimaradt ámen is mind-mind ő.
Minden akasztáson ő a reccsenő hang.
Ha valahol kártyáztak, a zakó
ujjába őt rejtették tartaléknak.
Látta, ha valakit hátba szúrtak,
de olyankor hallgatott.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. július 27-i számában)