Álmodó
Eltűnt a nehéz, kemény gond
könnyű, puha paplanban
fekszik az éjszaka
sötét, egyenes üregről
álmod’ a vakond.
Maradj, Attila, a helyeden!
Maradj inkább itthon, Attila
bár te nem látod, én érzem, esőre áll
egyél, van az asztalon kés, villa
fogyassz! elkészült a csirkemáj
Ne sétálj, arra ott van a holnap
így este annyi vonat jár-kel
oly sebesen zakatolnak
még valamelyik kárt tesz benned
gyere, úgyis rím kell ide
látod, nélküled ez nem is olyan egyszerű
ha most elindulnál, nem tudnám tovább folytatni
hát hol vagy? mégis csak elindultál?
na megállj! ki fog hűlni a vacsora
ne hagyd, hogy elvigye az enyészet
terved, ötleted van még halom
az embernek kell a költészet
nem halhat meg az irodalom
hát, maradj itthon, Attila
mért olyan fontos most épp a séta?
miért oly hívogató a természet ma?
ráérsz még a hazát megtalálni
Önmagad kereső
Életet adtál megkövült szobor-gondolatomnak
Úgy szárnyal, akár a gyógyult madár
Kinek csillagos égig ér most a végtelen határ
De egyszer el kell engedjem a madarat
Mert a búcsú ott pislog már a találkozásban
S akkor újra meg kell találnom magamat
Valaki másban.
(Karantének)