Szilágyi Ferenc Hubart: Egérbánat és más versek

2023. január 21., 12:54
Kopriva Attila: Téli motívum II. (olaj, papír, 20 × 30 cm, 2019)

Egérbánat

Fakó egér a süppedő avarban
remeg szegény – becsapta itt az ősz,
diót remélt, helyette lóganaj van,
ammóniát okád a páragőz.

Csak enni vágyik és kicsiny melegre,
se széna, sem lehullt gyümölcsdarab;
és hajnalonta féli már a nyegle
fagyok fogát, mi majd beléharap.

A dér kiült a korhadó avarra,
fölötte szél, alatta hangyaboly,
s a veszte hangtalan suhan ma arra,
lecsap reá a vén fülesbagoly.

*

Ha néha gondolunk a vészmadárra,
egy árva menhelyet mi sem lelünk;
az életünk talán a béke ára?
Kibontja szárnyait örök telünk.

 

Őszi kérdés

Miért sajog ma úgy a hervadás?
Ilyen se volt talán gyerekkoromban.
Halott világ, ma már csak őszi rom van.
Az elme néha messzi múltba ás…

Vajon milyen lesz így a folytatás,
ha majd az égi máglya fel se lobban?
A testi csonkolás se fájna jobban –
hol is borong, akit nem vár ma más?!

Magába roskad néha hosszú orral,
pedig világa mégse múlik el,
ki ellen, és miért, de bosszút forral.

Az ördög fog mulatni – sírni kell,
vigasztalódni jó kadarka borral,
pörölni akkor is, ha nincs kivel.


Őszi sóhaj

„Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon,”
amellyel egy kicsit mi is halunk.
Bolondot űz velünk, hogy égve fájjon
a múlt idő, bohó, csalárd nyarunk.

A gondos elme szenvelegve tárol
csodát, utazgatást is emleget.
Ma Ámor könnye hull a parti fáról,
siratva lányokat, szerelmeket.

A jó, s a szép a hervadás virága,
nyomaszt a bú, a szíved is sajog;
a tél elől a lelked írd imába,
a sóhajok ma halkuló jajok.

Inkább nevess! A zord időket féled?
Hiszen tavaszra minden újraéled!!


Depresszió

A szél dorombja ont zenét,
s a büszke völgy alant fakul,
halomba gyűl a lombszemét,
a kert ölén se manna hull.

A naplemente megkopott,
– olyan fukar az őszi est –,
az égre szűken vet lobot,
hamis mesét ma szőni rest.

S ha méla égi könny pereg,
ez így örökre nem marad.
Nem hat vigasz, se kegyszerek?
A múzsaszív csinál nyarat!