Szilágyi Ferenc Hubart: Esőcsepp a pókfonálon és más versek

Esőcsepp a pókfonálon

Talán mítosz, talán mese,
vágy koholta színes álom,
de nem igaz a fele se –
esőcsepp a pókfonálon!

A Nagy Isten bottal nem ver,
mondvacsinált teóriák
mentén szédeleg az ember
– régen beteg ez a világ!

Nosza, kapd be: mézesmadzag!
Nem úszod meg, hidd el, te se!
Hogy ne nyomozz, elaltatnak,
ehhez kell a balga mese!

Amíg alszol, fáma éled:
összeesküvéselmélet!

„Az Értől az Oceánig”

Kis sajka ring az Ér vizén,
a róna lápja rém sivár;
kalóz leszek, de még idén –
egy álom újra élni vár.

Az óceán – de messze még,
a csónakom ma arra tart,
a lázam est tüzében ég,
de új kalandra vár a part!

A szél süvít, kemény a pad,
lapátra hát, öreg betyár!
A sár piócaként tapad,
s a csábutak szirénje vár.

A gólya messze költözött,
halott sirályok árnya leng.
Aranysakál a nád között,
a víz fölött lidérc dereng.

Evezz, ameddig van remény,
a terv merész, a cél nemes,
a küzdelem konok, kemény,
kikötni még nem érdemes!

Vigaszkereső

Goromba hang? Igen, tudom, mi az –
tüzed fölött sikongva táncolok.
Tiéd csupán a nyugtató vigasz,
oszd meg velem, nem köt le más dolog.

Csalárd a szó! De sokszor cselt vetett,
s nem engedett a balga szenvedés,
ám felvidít szelíd tekinteted,
az őzikés, amely szívembe vés,

s kitárt karod, mely olykor átölel,
hogy égjek, ó, a mámor szent tüzén,
de szád szaván az alvilág jön el,
korom leszek, gyehennafényű szén.

Kegyetlen búcsú
(Hamlet Oféliához)

Nebántsvirág, hozzád se érek én,
de lám, tekintetemtől is remegsz!
Te szép meséken és avítt regén
nevelkedett leány, kitér e rex,
ha zsenge szíved ócska jégverem,
s vakablakában jégvirág terem.

Csokorba kösd, amíg feloldalak,
őrizze más fagyos virágodat
– talán egy ős, derék herold alak –,
ha már kidobni túl nagy áldozat.
A múltidő feledhető dolog,
ne bántson hát, ha rád se gondolok!

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)