Szilágyi Ferenc Hubart: Fűzfasípon – versek

2022. augusztus 14., 11:14
Mara Kinga Villő: Nyár (olaj, vászon, 50 × 70 cm, 2016) – Fotó: Sulyok Miklós

Fűzfasípon

A múzsa lantja tengerárba hullott,
utánamenni vészes buzgalom,
alantas vágyak hidrakedve dúl ott,
ezért ma fűzfasípon kél dalom.

De mégse fals faricska-sípom hangja,
nyitott fülekre vágyna már e dal,
szelíd kolomp a mellkasom harangja –
a tengerár vad orgiára vall.

Pokol zajával szembeszáll az ének,
erőtlenül, de mégis boldogan,
ha hódolón a múzsa víg kegyének
az ajkamon ma újra dal fogan.

 

Álmodni jó

Tekints a csillagokra! Fenn az égen
homályba vesznek ott a végeken.
A lét a hervadás virága régen,
de illatát ma ontja még nekem.

A vágyam pókfonálon elvezetne,
hogy rátaláljak röpke perc alatt
tüzes nyaramra, végleg elveszettre,
ha már kacagva tőlem elszaladt.

Tudom, utána én hiába futnék
– kit éget úgy azóta lángja már? –,
de néhány szál virág, remélem, jut még;
álmodni jó, hogy újra itt a nyár.


Baleset

Idilli pár, romantikára termett,
a nő a szívem csücske volt talán,
szimpátiát sugallt, netán szerelmet?
Kacéran állt a férfi oldalán.

Gyakorta néztem őket én, a dőre,
amíg a munkaláz gyötört, s elán,
de nem figyeltem, ó, a portörlőre
– avagy a sorsa verte tán a kőre? –,
ezer darabba tört a porcelán.

 

Bomlott világ

Az ingerült világ nyugodni képtelen,
a perc rohan velünk, akár a vad patak.
Avult a múlt, adós maradt a szép jelen,
s a szertelen fiak szerelme lankatag.

Lesz élet itt? Avagy bolond remény csupán
a boldogabb jövő, merő utópia?
Ma kuss a szó, hol ember embert vág kupán,
s a szent fejét sem ékesíti glória.

Ki tudja, merre tart az ócska sorsszekér,
spion követ, haszonleső tekintetek…
A nagyvilág sopánkodása mit sem ér,
szemünkbe port, reánk malasztot hintenek.

A délceg ifjaink bizalma ingatag,
ma már csak álmainkban él a szép jelen,
a perc rohan, megyünk utána, mint a vak,
az ingerült világ nyugodni képtelen!