Zsille Gábor: Duna-tükör

2021. július 07., 07:31
Krizbai Sándor: Madártetem a Tündérkertben (olaj, vászon, 200×530 cm, 1989)

„Megtudtam, hogy titkokat rejteget

         A mi Dunánk, ez a vén róka”

         (Ady Endre)

 

Kilencéves lehettem, talán tíz-,

amikor apámat arra kértem:

hétvégén menjünk a Duna-partra,

élőben látni, ahogy kimérten

 

mellúszik a jeges, piszkos vízben

a legendás idősebb Schirilla.

(Akkor még úgy tudtam, életmódja

a legnagyobbak közé sorolja.)

 

És megadatott: boldogan álltam

a budai oldalon kabátban,

mikor a túlparton György bemerült.

Ilyen kunsztot nem láttam korábban.

 

A hős feje lassan közeledett,

szegény apám vacogott mellettem,

s mikor György végül a partra lépett

– ahogy az óvó fátyol fellebben –,

 

elém tárult, hogy derekát bizony

hurka övezte, sőt úszógumi,

lötyögött a lilára dermedt zsír,

és a hasfala sem volt sóguni.

 

Első ízben szembesültem vele:

a héroszok teste is romlandó,

s féltem, hogy a két kedvenc tudósom

sem volt eszményi, Jedlik és Kandó,

 

pedig őszintén csodáltam őket,

s a szódának rajongója voltam.

A rakpart széléről figyeltem, a

tökéletesség zátonya hol van,

 

néztem a Duna-tükröt, s hogy a víz

az algás köveken szürkén ring át,

de nem láttam az elsüllyedt kincset:

a hosszú, megoldott élet titkát.

 

Megjelent a Magyar Kultúra Duna-számában (2021/1)