Botfalva
Pokrócszövés, lekvárfőzés,
falusi jó disznótorok,
szüreti bál alkalmával
a Föld visszafelé forog.
Botfalván az alma édes,
aranyból van magja, Olga,
bottal ütheted a nyomát
a tolvajnak, ha ellopja.
A botfai fiatalok
a kanyargó, hűs Ung partján
vándorbotból rakott tűznél
osztoznak a sült szalonnán.
Nagygejőc
Horgászparadicsom,
hűs ártéri erdő,
Latorca-mentére
sok jó ember eljő.
Forró a kemence,
száll a kenyérillat,
belengi az udvart,
vendégségbe hívat.
Rongyszőnyeget szőnek
gyerekek és vének,
ha jő a szerencse,
arra majd ráléphet.
Rát
Kisrát, nagyrát
két jó barát,
hajba kaptak,
az angyalát,
az a fura
az esetben,
nem volt haja
egyiknek sem.
Rátarti volt
mindkét község,
imádták a
friss vadkörtét,
paripájuk
táltos-fajta,
szivárvány a
nyereg rajta.
Kincseshomok
A faluban gazdag, szegény,
ha arról hall, hogy e helyen
nem rejt kincset se föld, se tó,
mélyen hallgat, sasként figyel.
Ám utána egytől egyig,
apa, anya, s gyerekük hét,
akár a strucc Afrikában,
homokba dugja a fejét.
Azt mondja az öreg bíró,
nem hiábavaló dolog,
valamiért ez a falu
már régóta Kincseshomok.
Ungtarnóc
Mikszáth Kálmán
bátor író,
könnyen írt,
szaporán,
tüske ment a
tenyerébe
az eset
hallatán.
A Különös
házasságban
Ungtarnóc
szerepel,
Bernáth Zsiga
földbirtokos,
ezen a
szent helyen.
Buttler János
a barátja, őszinte,
karakán, Őrdarmánál
van kastélyuk,
a Bozos
vén tanyán.
Grófi sarj ő,
ungtarnóci,
birtokuk
oly pompás,
megéri a
maga pénzét,
így tartja
a mondás.
Ungtarnócon,
kökényesben,
napba néz
a csöpp lány,
se nem kék, se
nem fekete
a szeme,
mélyzöld ám.
Korláthelmec
Korláthelmec
híres falu,
párja annak
bizony nincsen,
nyolcszáz éve
van temploma,
nem korlátolt
itt senki sem.
Délnyugati
határában
húzódik a
nagy Kiserdő,
gombaszezon
idején ám
a király is
ide eljő.
Őrdarma
Ung partján virágzik
vadkörte, vadalma,
híres Őrdarmának
a víg lakodalma.
Darma falu és Őr
egybekelt, egyesült,
még az ebeknek is
jutott bor, kacsasült.
Darmay Viktornak
verseit szavalták,
a mákos gubáról
hiányzott cukor, mák.
Tiszasalamon
Nem lovagolnak a népek
itt a szavakon,
olyan okos már mindenki,
mint bölcs Salamon.
Tiszasalamon határa
ma is jól terem,
hátára veszi a szegényt,
gazdagabb legyen.
Kihajtja a csordát a férj
reggelente még,
tejfölt, túrót készít neje,
hisz jó feleség.
Tiszaágtelek
Becsergely- és Baksa
nemzetségek éke,
Eszenyi családnak
féltett szeme fénye.
Aghteleknek mondták,
írták le a népek,
Latorca vizétől
csodákat reméltek.
Tiszaágteleken
portyázik a róka,
errefelé él már
bizony, évek óta.
Csipkebokor fölött
kelepel a gólya,
ravaszabb a béka,
nem jön ki alóla.
Kereknye
Grízes lángos, meg bobájka,
friss káposztás paszulyleves,
főzni tanul a menyecske,
nyelve csípős, nyelve hegyes.
Kukoricalepény illat,
helységről helységre szálldos,
lágy húsvéti sárgatúró,
juhtúróval kész a bános.
Gombával töltött káposzta,
pirított puliszka, pászka,
ukrán gyerek ruszin módra
tömi, meri csak magába.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!