Acsai Roland: Néhány újabb apokrif

2022. július 11., 08:40

Halmosi Sándor költő Katharok című verseskötete egy „apokriftrilógia” (Napszálkák, Neretva, Katharok) zárókötete, illetve záróköve. A kő szót azért is használtam, mert a szövegek súlyosság, keménység és tömörség tekintetében erre az anyagra utalnak. A versek tömörsége behozza a sírfeliratok, a kőbe vésett szövegek rövidségét, sűrítettségét, és tartalmuk utal a régi sírfeliratok üzeneteire, amelyek az élet hívságát és végességét hirdették, illetve ostorozták. Halmosi ebből a szempontból egy modern költő-prédikátor.

A Katharok látásmódja alapvetően sötét, de csak azért, hogy még jobban vágyjunk a képek sötét függönye mögötti fényre. Alaptapasztalata a pesszimizmus lehetne, ha nem gondolnám azt, hogy ez a pesszimizmus csak egy nagyobb optimizmus leple. A mások által közvetített világközöny is láthatóan napi élménye a költőnek, amit az emberek saját létezésük iránti közönyének lehetne nevezni, és amiből Halmosi, mintha fel akarná rázni őket, és mivel mással, mint a megrázó verseivel:

Nem tudom, mi az az emberiség,
és hogy kell őket szeretni. Nézni,
hogy melyikünk ketrece jobb?
Szótlanul tűrni a mindennapi
gyalázatot, a szó csodás szaporítását,
eltolni magunktól az ingyen kegyelmet?”
(Nem tudom)

Ha a verseket a formai oldalukról közelítjük meg, akkor azt kell mondanom, hogy szabadversekről van szó, amelyek rokonságot mutatnak Pilinszky János késői ‒ jambus utáni ‒ korszakával már csak a témájuk, a szerkezetük és az enigmatikusságuk okán is. Halmosi technikája e trilógia és e kötet lapjain általában az, hogy rövid mondatokat egymás után illeszt, de sokszor oly módon, hogy a mondatok közötti kapcsolatot az olvasónak kell kitalálnia. A szerző ‒ bár tudja ‒ elhallgatja, nem mondja ki, és ettől az ember úgy érzi, hogy a vers ezekben az elhallgatott, ki nem mondott szavakban, mondatokban lapul. Ez a szerkesztésmód tehát mozaikalapú és mozaikszerű, ami a modern prózára is nagyon jellemző volt egy időben. Halmosi hangja magabiztos, kemény, csak ritkán ellágyuló, és ezt a hangot alátámasztják a gyakori bibliai-vallási és apokrif allúziók is. Ha a címet meg kellene magyarázni, akkor én legadekvátabb válasznak a tisztaság utáni vágyat említeném, ami a címbeli fogalom egyik lehetséges etimológiai alapja is. A kötetben tehát nem a valóságos mozgalomról van szó, hanem egy költői allegóriáról.

És most nézzünk néhány közelebbi példát az imént emlegetett mozaikosságra, illetve a mondatok között lebegve feszülő kimondatlan tartalomra: „Megragadni a lényegét és elengedni / a meztelenséget. Minden állat lehajol, / ha iszik. Minden súly fölött lék van.” (Megragadni a lényegét) Itt nem volt leírva a kohézió habarcsa, de vannak olyan szövegei is, ahol kitapintható, nyíltan megjelenített a mondatokat összekapcsoló fogalom vagy szó:

A harang és a kolomp súlya alatt, dombra fel,
a lejtőn. Vérző nyakkal, mindennap.
Mennyei seregek.
Ölbe veszlek. legelünk.
(Harang és kolomp)

Itt a kolomp az összetartozást generáló szó, illetve e szó asszociációs köre, bázisa.

Nagyon érdekes, hogy Halmosinál néhány tradicionálisan-irodalomtörténetileg pozitív fogalomkörrel rendelkező dolog is negatív szövegkörnyezetbe vagy konnotációs közegbe kerül, és ezzel különös, feszült atmoszférát teremt: „A glória, mi a fejünkre nő” ‒ írja az egyik versben, pedig a glória nem súly szokott lenni a szövegeinkben, hanem boldogság. De még érdekesebb az a rész, amikor a végtelen, a boldogság, a szabadság jelképe, a tenger a hiba lehetséges helyeként jelenik meg: „Állsz a peremen, elnézed a tenger hibáit. / Ha csak egy lett volna közületek, / egyetlenegy. Semmi sem számít. / Száraz lábbal kelek át rajtad.” (Az utolsó világítótorony) És itt egy újabb hasonló eset, bár a nemes miatt ez a szöveghely többféleképpen is érthető: „Mindennapi kenyerünkön / a nemespenész.” (Fények között a bűn) Némelyik verse a rövidsége és a megfogalmazása okán már-már az aforizmatikussággal is kapcsolatot tart, ami a magyar költészetben rokonságba állítja Fodor Ákos és Tandori Dezső néhány versével is: „Halaszthatatlan dolgunk lenne a világban. / Ugyanarra a halaszthatatlan műtétre várunk, mind.” (Halaszthatatlan) De a költő saját ars poeticáját is megírja a kötet lapjain:

Ami fáj, az ismeri a határokat. Ami behallatszik, 
nem feszít tovább. Csak vers, csak maszk, 
és sírás, mi nem eladó. A legdrágább, ami 
ingyen van. Az a metafora. És költészet,
ha nyolc napon túl sem gyógyul.
(Nyolc napon túl)

Ez a viszonylag „szigorú” hang is megenged magának olykor némi lazaságot, játékosságot. Például akkor, amikor ismert slágerek szavait-sorait illeszti a szövegébe. A Hateha című modern passióban például ezekkel a popkultúrából vett, illetve arra utaló, kissé átírt sorokkal találkozhatunk: „hogy most múljon pontosan…” és „kézen fog és hazavezet”. Illetve engem a Ha lenne még időnk verscím is emlékeztet a Bikini együttes Ha volna még időm című számára, bár elképzelhető, hogy csak véletlen egybeesésről van szó. Remélem, sikerült felkeltenem a figyelmet Halmosi Sándor költészete iránt. Megéri őt olvasni. Tisztábbak leszünk a verseitől, és hiába nehezek, hiába kőszerűek, megkönnyebbülünk az olvasásukkor.

Halmosi Sándor: Katharok
Gondolat Kiadó, 2022
80 o.