A Cerkabella Könyvkiadó Macskák Mesés könyve címmel figyelemre méltó válogatást adott közre a macskairodalom színe-javából. Lovász Andrea szerkesztő negyven mesét, verset és regényrészletet gyűjtött ebbe az impozáns kiadványba, amelyben a nagy klasszikusoktól a kortárs alkotásokig sokféle írás kapott helyet. Közös vonásuk, hogy a maguk nemében mindegyik irodalmi bravúr, valamint az azonos központi szereplőjük, azaz főhősük: őfelsége, a macska. Írhatnánk akár nagy Ő-vel és nagy M-mel is, hiszen ezek a bársonytalpú, delejes tekintetű, szertelen, játékos, kényeskedő, kalandvágyó, ugyanakkor a lustálkodásban világbajnok dorombológépek képesek olyan fenségesen járni-kelni, akár egy kékvérű uralkodó, s a tekintetükből olyasféle magabiztosság sugárzik, hogy a legbőszebb kétlábú is fejet hajt előttük. Képletesen legalábbis, hiszen kerüljön csak egy megtermett macska vagy akár csak egy öklömnyi cicus a közelünkbe, bizonyosan magára vonja a figyelmet, és a családban hamarosan ő tanyázik a hierarchia csúcsán: akkor és azt eszik-iszik, amikor és amit csak szeretne, kedvenc lustulóhelyet választ magának, és valamiképpen eléri, hogy a vele élők körülötte ugráljanak, a kegyeit keressék. A cica nemcsak gazdit, hanem saját udvartartást választ magának. A többi között erről a saját udvartartásról henceg Bálint Ágnes Frakk, a macskák réme című művének két mihaszna macskahőse: Lukrécia és Szerénke a jelen antológiában, de ne szaladjunk ennyire előre, ejtsünk előbb szót a Macskák Mesés könyve illusztrációiról, hiszen elsőként rajtuk akad meg az olvasó szeme, tőlük kap kedvet a lapozgatáshoz.
A könyv színpompás köntösét Szabó Imola Julianna tervezte, s az illusztrációkat is ő készítette, valós képi elemek, fotók felhasználásával. Olyan kollázsokat hozott létre, amelyekben a macska mindig valós (akárha portréképekről pislogna ránk), a körülötte feltáruló világ pedig rajzolt, festett, színezett, ragasztott, egymásra applikált világlevonatok (világkivonatok?) harmonikus összhangja, amely a képzőművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a képzelet, a mese és az álom sajátos vegyülete, egyszóval olyan közeg, ami remekül érzékelteti a macskák világának kaotikusságát és varázsát. Ebben a „képi megfogalmazásban” minden esetleges, meglepő, váratlan, bohókás és játékos. Akár órákat is eltölthetünk a részletgazdag illusztrációk tanulmányozásával. Szabó Imola Julianna ráadásul remek humorral alkotta meg a macskahősök portfólióit, így legyen szó negyven (vagy annál is több) macskáról, mindegyikük egyénített, külön karakter, saját(os) univerzummal.
Lackfi János Macska több példányban című, kötetnyitó versében éppen ezt a hasonlóságon és különbözőségen alapuló macskasajátosságot emeli ki: „egy és mégis több ezer” – szögezi le, arra utalva, hogy ahány cica, annyiféle egyéniség, az alaptulajdonságaik azonban hasonlóak.
S ha már szóba került a Macskák Mesés könyvének nyitóverse, a közölt versanyag egyéb érdekességeit is érdemes említeni, például Mosonyi Aliz Fekete Macskakirályát, amely nemcsak a róla írt verset, hanem az egész kötetet uralja; Bella István A holdról című verséből kiderül, hogy maga a hold is hajdan macska volt, aki felfutott egy égig érő fára, s szertelenségében összekarmolta az eget, hiszen „mi mások / lennének / a vöröslő csillagok, / mint megvarasodott / macskaköröm-nyomok, / miket körbeforrt / az éjszaka / fekete háncsa” – veti fel a költő, s e meglátás valóban találónak tűnik; Arany János A tudós macskája című versében a kapzsiságot és a falánkságot pellengérezi ki igencsak furmányosan; Edward Lear egy bagoly és egy cica szokatlan szerelméről versel, Varró Dániel fordításában, aki emellett egy T. S. Eliot-költeményt is magyarra fordított, a vén Bumbi Macskáról szólót, s ha az olvasó e remekbe szabott versfordításokról azt gondolná, hogy kimerítették a fordító nyelvilelemény-tárát, a Mese című Varró Dániel-verset olvasva rádöbbennek, hogy az a leleménytár még jócskán tartogat meglepetéseket. Ezek után Weöres Sándor Csali-meséje, Zalán Tibor mézeskalácsfaló macskája, Csoóri Sándor hangulatos macskapiaca, Molnár Krisztina Rita Macska-capricciója, Harold Monro tűzszemű fekete cicája, Móricz Zsigmond iciri-piciris macskaverse mind-mind hab a képzeletbeli macskatortán, a hab tetején lévő cseresznye pedig Borsi Bálint Kösz, de nem című verse, hiszen szellemes, játékos és frappáns, a „macskaköltészet” remeke.
A mesék közül (bár mindegyik megérdemelné, hogy szót ejtsünk róla, mindössze néhányra térek ki, az olvasónak is hagyva felfedezni valót…) érdemes kiemelni két eredethistóriát, amelyek a macska teremtését és öntudatra ébredését mesélik el. Az egyik Borsos J. Gyöngyi Hogyan talált magára a macska? című műve, ami csupa báj és nyelvi finomság, a másik pedig Rudyard Kipling A magányosan sétáló macska című, mitikus jellegű alkotása „minden vadállatok legvadabbikáról”, aki „mindig magányosan kószált, s minden hely egyforma volt neki”.
Majoros Nóra Kilenc élet című meséje újragondolt Noé-történet, sok humorral és pergő dialógusokkal, a kötet egyik gyöngyszeme. A másik gyöngyszem Gimesi Dóra A Macskaherceg kilencedik élete című műve – egy csodás történet Alinka, a legszebb tavasztündér, és a léha, piperkőc, pojáca, szélhámos, ugyanakkor mégis lehengerlő Macskaherceg szerelméről, amiről száz év óta suttognak a szögedi, hajdanvolt hölgyekből lett gesztenyefák, a tarjáni tízemeletes ház fájós lábú óriásai és a Boszorkány-sziget rút vénasszonyai, a Tisza-parti platánokkal egyetemben. Lackfi János Al Capone nyolc élete című alkotása vicces és meghökkentő mese egy „gengsztermacskáról”, aki „sosem köpött”. Kertész Erzsi Sunyi Bárója örök érvényű tudnivalókat taníthat minden Jócicának a macskaság mibenlétéről, Somfai Anna meséjéből megtudható, milyen egy valódi macskatündér, Tóth Krisztina történetéből viszont kiderül, hogy egy hóembernek akár egy hócica is lehet a barátja. A kötetben közölt regényrészletek közül pedig számomra Luis Sepulveda A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni című szemelvény valódi újdonság, kedvet kaptam hozzá, hogy a chilei író teljes regényét elolvassam.
S hogy a végére is jusson valami frappáns és macskás, álljon itt Mészöly Ágnes kötetzáró balladájának ajánlása: „Ti mind, akik kézbe vettétek ezt a könyvet, / Hogy macskanépről olvassatok mesét, / És jót nevessetek, vagy morzsoljatok könnyet / Szemetek sarkában meghatódva szét, / Kik lelkesen szurkoltok hős Kacor királyért / S kik szívét széttiporná a bájos macskalány, / Ne feledjétek: mindannyiunk más talány, / Szőrünk bársonynak tűnik tán, szemünk parázsnak, / De szabadok vagyunk mind, a végtelen magány / A legtitokzatosabb szent macska-varázslat.”
Azt, hogy mindannyiuk más talány, igazolhatják a Macskák Mesés könyve előzékén szereplő cicák „gazdái” is: Bódi Kati, Kőszeghy Csilla, Maros Krisztina, Rofusz Kinga, Rátkai Kornél… egyszóval mind a 13 kortárs illusztrátor, aki megalkotta saját macskahősét, hozzájárulva ezzel az antológia minél teljesebb képi világához. Mind a rajzokat nézegetve, mind a verseket, meséket, regényrészleteket olvasva egyetérthetünk a kötet ajánló soraival, miszerint a macskák lehetnek világcsavargó kalandorok, titkok tudói vagy álmatag házi kedvencek, kétségkívül lenyűgöző teremtmények, és aki eddig nem volt macskarajongó, e pompásan illusztrált, sokrétű könyvet forgatva-olvasva azzá válik bizonyosan.
Macskák Mesés könyve. Cerkabella Könyvkiadó, 2021
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. márciusi számában)
Az Osiris Irodalomtörténet – Tanulmányok című sorozat legújabb darabja a 2023 februárjában megjelent Kemény Zsigmond emlékezete című kötet, amely váratlan megjelenésként is meghatározható, mivel az említett irodalomtörténeti sorozat elsősorban olyan szerzőket tárgyal, akiknek a magyar nyelvterületen kultuszuk van. Kemény Zsigmond nem tartozik közéjük, neve sokak számára ismeretlenül cseng, alakjáról megfeledkeztek, szépirodalmi tevékenységét legfeljebb csak az említés szintén tárgyalják a mai irodalomtankönyvek.
Év elején jelent meg Fellinger Károly legújabb, Bumeráng című verseskötete, mely lényegében egy dupla évfordulót hivatott ünnepelni. Ez a költő 60. verseskötete, amelynek apropója egyben 60. születésnapja is. Az ember ennyi idős korára már annyi mindent látott, s olyan élettapasztalattal bír, hogy olykor nehéz azt szavakba önteni, költői képekbe csomagolni. Fellinger Károly pedig feltehetően úgy gondolta, nem is kell bevonni mázzal azt, ami megtörtént, s ami nyilvánvaló. Ez a dolog pedig maga az élet.
Douglas Preston és írótársa, Lincoln Child, akár közösen, akár külön-külön írnak, szem előtt tartják a tudomány kortárs eredményeit, valamint az emberiségnek a tudományba vetett hitét, a felfedezésekre kiterjesztett igényét. Nem csupán a megmagyarázhatatlan dolgok értelmét fürkésző szándékot, hanem például a mesterséges intelligencia gyakorlati felhasználásának módozatai felé irányuló kíváncsiságot is igyekeznek kielégíteni, vagy éppen a részecskegyorsítás elméletén és gyakorlatán át próbálják megismerni a világegyetem keletkezésének módját, ezenfelül többek közt
Nem is lehetne találóbb mottót keresni Szondy-Adorján György új kötetéhez, különösen, hogy a kötetzáró Kedves Barátom című vers Catullus jól ismert sorait idézi emlékezetünkbe: „szeretni vagy inkább gyűlölni”, teszi fel a kérdést Szondy is, sőt, egyik vers erős állítása szerint „amit gyűlölök, azt cselekszem”. Igaz, nem sok kérdéssel találkozunk a kötetben, és különösen nem ilyen direkt módon.
Hányszor szajkózták a rútak, a tehetségtelenek, a jellemtelenek, a posztmodernek: Petőfi elavult, túlértékelt, istállószagú, pátoszos, gyerekes, és a többi. Nemrég olvastam egy célirányos, minimalista összegzést, miszerint Petőfi a mai popgeneráció számára is tud muníciót szolgáltatni, ráadásul mindenkinek máshogy. Jobban mondva mindenki azt vesz el belőle, ami neki tetszik (még akkor is, ha a saját mondandója hiányát, vagy felettébb furcsa irányát csomagolja be vele), hiszen az ő életműve maga a bőség kosara.
Milyen a jó kortárs kínai novella? Ugyanolyan, mint az európai vagy a dél-amerikai, hiszen az emberek – akikről szól – mindenütt egyformák: együttérzők, a háttérben meghúzódók, az árral sodródók, a sorsukat a saját kezükbe vevők, főnökösködők, önfeláldozók, kegyetlenek, gonoszkodók, ügyeskedők, kárörvendők – a körülményeiktől, élettapasztalataiktól, jellemüktől függően.
Piszke papa furmányos figura, aki önmagáról nem árul el semmit, inkognitóban mesélget. Ha úgy tartja kedve, visszanyúl az állatmesék hagyományához, ugyanakkor történeteiben a mai kort jeleníti meg. Meséinek logikája sajátos, a helyszínük ismeretlen. Nem derül ki, hogy tundra-e vagy tajga, erdő-e vagy mező, hegyvidék vagy tengerpart, az összefüggő történetek ugyanis kicsit itt is játszódnak, meg ott is.
Koncentráció című új kötetében Szálinger Balázs több verset is ír egy sokunk számára kedves irodalmi szereplőnek, Mikes Kelemennek, hogy a korabeli korhangulat révén világítson rá a jelenkori világunk problémáira, főként az elmagányosodásra és az elidegenedésre. Ezekhez a témákhoz Szálinger igazi poétikai nyelvet talál, ami alatt azt értem, hogy a kötet olvasásakor az a rég nem tapasztalt benyomásunk lehet, hogy igazi, klasszikus értelemben vett verseket olvasunk.
A tavalyi évben jelent meg Zalán Tibor József Attila-díjas magyar költő, író, drámaíró legújabb kötete, az Istenek az árokparton, amely egyszerre korrajz és önéletírás, s valahol egyik sem. Az író szerint műfajtalan könyv, egy sajátos vállalkozás, amelyben olyan rövidprózai műfajok és írások kereszteződnek, mint a tárca, az egyperces novella, a lírai önvallomás vagy épp a kisesszé. A kötetbe válogatott szövegek jelentős része a Napút folyóiratban jelent meg, többségükben önéletrajzi ihletésűek, időben pedig közel negyven évet ölelnek fel.
A trilógia harmadik darabjának elkészülte a Janust követő Galeotto után három esztendőt vett igénybe.
Egy, a halálos ágyán az életére visszapillantó ember és király monológjával kezdődik a történet. Már itt látszik, hogy – folytatván a korábbi gyakorlatot – most sincs szó a korabeli nyelvezet használatáról; jelenkorunk nyelvén szól a mű főhőse, ezzel is erősítvén azt az írói szándékot, hogy a történelem gyakran ürügy a jelen igazságainak kimondására. Egy fontos dolgot máris kiemelhetünk: a király magányosságát ebben a végső helyzetben. Egyébként ez az állapot hasonlít ahhoz, ahogy Nagy Lajos királyt