Lee Child: Lángoló sivatag. Harmadik, javított kiadás. Fordította Gieler Gyöngyi. General Press, Budapest
Az Angliában született, Amerikában élő Lee Child regényírónak eddig huszonöt könyve jelent meg magyarul a General Press kiadó gondozásában. A Lángoló sivatag sorrendben az ötödik Jack Reacher-krimi.
Jack Reacher a regényíró állandó hőse, nagydarab, csaknem két méter magas, 120 kilós, folyamatosan mozgásban lévő fickó, rendkívül intelligens, kiemelkedő igazságérzetű, aki, mint egy hajdani vadnyugati hős, nem öl meg senkit, aki nem érdemli meg. Ráadásul minduntalan bajba keveredik, oly mód, hogy valakinek segít kilábalni a bajból.
Múltjáról annyit tudni, hogy apja katona volt, akit hol ide, hol oda vezényeltek, így Jack szinte minden félévet más iskolában, más államban járt ki. A kóborlás a vérében maradt, felnőttként nincs állandó lakhelye, sem családja, csak sodortatja magát. Stoppol, olcsó motelokban száll meg, ha elpiszkolódik a ruházata, eldobja, és újat vásárol. Egy-két napnál többet nem tölt ugyanabban a városban.
Múltjáról még annyit tudni, hogy másfél évtizedig a katonai rendőrségnél szolgált, őrnagyi rangig vitte, amikor a politika és a hadsereg összefonódásának láttán elszakadt nála a film, és kilépett a seregből. Ennek részleteit Az ügy című regényből tudhatjuk meg.
A mostani Jack Reacher-krimi más, mint az előző négy. Lazább, vontatottabb és unalmasabb a cselekménye. Bár itt is ajtóstul ront a történetbe a szerző, Reacher kilép a motelből, felemeli hüvelykujját, és fél percen belül felveszi egy limuzint vezető fiatal hölgy, egy mexikói származású texasi anyuka, aki fél napon át furikázza a férfit, miközben elpanaszolja, hogy zátonyra futott az élete, a férje családja kiközösítette, a sajátja kitagadta, mert Texasban nem kedvelik a mexikóikat, Mexikóban meg a fehér bőrűeket, a férje napi rendszerességgel veri, de jelenleg börtönben csücsül adócsalás miatt, ám napokon belül szabadul, ezért jó lenne, ha Reacher megölné. A nőnek pénze nincsen, szexet kínál helyette, amin a férfi felháborodik, és amikor az iskolánál felveszik a nő hat és fél éves kislányát, ott marad a nővel, mert a gyermek elvarázsolja.
Az autózás és a párbeszéd jó kétszáz oldalon át tart, unalmas, mint a cserepesre száradt texasi talaj, ami egykor öntözött termőföld volt, de mára már az olajkútjai is kiszáradtak. Ami érdekes a párbeszédben, Reacher logikája, amivel igyekszik a nő állításai mögé látni.
Egy másik szálon föltűnik egy kisebb csoport, amely kitartóan figyel egy texasi farmot, és szorgosan jegyzik az ott élők mozgását. Nincsen különösebben nagy élet a környéken, hiszen az egész megye összlakossága mindössze százötven fő, a farmok között 25–50 kilométer a távolság. Aztán föltűnik egy másik, háromfős társaság, profi bérgyilkosok. Amikor a három szál összefut, elkezdődik a pokoli iram a túlélésért.
Carmen, a latino menyecske beajánlja Reachert a férje birtokára mint szakavatott lóápolót, noha a férfi talán mesekönyvben látott először és utoljára ilyen négylábút. A bebörtönzött gazda öccse ráveszi két béresét, hogy leckéztessék meg a jövevényt, mert meggyőződése, hogy a sógornője szeretője, de Reacher üzemképtelenné teszi őket, meg még másokat is megver, mert az unatkozó texasiak szívesen belekötnek az idegenekbe.
Amikor a farmert kiengedik a börtönből, még az este fejbe lövik, méghozzá Carmen fegyverével, a nőt el is viszi a rendőrség, Reacher talál egy ügyvédnőt, aki leszbikus és vegetáriánus Texas közepén, de vállalná a nő védelmét, viszont az visszautasítja a jogi képviseletet, Reacher megdöbbenésére írásban tesz vallomást, amiben bevallja a gyilkosságot. Időközben a farmer ügyvédjét is meggyilkolják, meg az első megfigyelő csapat tagjait is.
A valódi bonyodalom innét kezdődik, Carmen lányát elviszi a gyámhatóság, ám kiderül, a hatóságnak semmi köze nem volt a kislány elhurcolásához, hanem elrabolták. Innentől már dereng, hogy ki lehet a gyilkosságok felbujtója. Reacher ki akarja hozni a vizsgálati fogságból Carment, mert Texasban nem kapkodja el a dolgát a bíróság, és az esküdtszék sem kedveli a mexikói nőket, akik fegyvert emelnek fehér férjükre, és meg kell találnia Carmen lányát, mielőtt baja esne. Mellékszálként a cselekmény szempontjából fontos, hogy a néptelen megye területén másfél évtizeddel korábban vagy kéttucatnyi mexikói határsértőt lőttek orvul agyon. Akkor a gyanú a texasi határőrökre terelődött, ám a vizsgálat tisztázta őket a vád alól. A gyilkolászók soha nem kerültek elő.
A regény hátramaradó kétszáz oldalán már peregnek az események, a bérgyilkosok közül ketten meghalnak, meglesz a fölbujtó, ő is meghal, Carmen kiszabadul, a férje „vörösre festett farmja” pedig pazar külsőségek mellett válik a tűz martalékává.
Normális esetben itt vége lenne a regénynek, de még hosszú oldalakon folytatódik, amíg Reacher elő nem keríti a kislányt, és rendőrkézre nem adja a harmadik bérgyilkost.
A regény történetét az a mondás magyarázza meg, hogy a titok, amiről hárman tudnak, csak akkor marad titok, ha közülük ketten már halottak.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. májusi számában)
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.