A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben? Lee Child olyan szituációt teremt a 15. Jack Reacher-thrillerében, ami igazolni látszik a címadást, de mégsem erről van szó. Az angolról fordított cím másik értelmezése: megérdemelt halál.
Lám, micsoda különbség: utóbbi változat szerint valaki kiérdemelte a halált, pontosabban rászolgált (hadd áruljam el, a regényben elpusztultak és elpusztítottak mindegyike megérdemelte a pusztulást, az áldozataikat kivéve), az első változat alapján pedig valaki saját halálával jót cselekedett a közösség más tagjai javára.
Jack Reacher kicsit olyan, mint Chuck Norris: a világot is kifordítaná sarkaiból, ha kellően feldühítik. Csak egy kicsit robusztusabb, és nem bíz mindent az öklére. Reacher tizenöt éven át szolgált a katonai rendőrség őrnagyaként az amerikai hadseregben, majd látván a politika és a hadsereg piszkos ügyeinek összefonódását, lelépett a seregből. Erről a most taglalt regényt követő epizódban, Az ügy címűben értesülhetünk bővebben. Miután távozott a seregből, képtelen megállapodni egyetlen helyen, minduntalan stoppol, járja az országutat. Nem túl bizalomkeltő egy 195 centiméter magas, 120 kilós, elhanyagolt külsejű férfi az országúton, de az autósok felveszik, elfuvarozzák, aztán kirakják. Reacher egyes településeken, ha talál motelt, megalszik, körülnéz, beleüti az orrát egyes dolgokba, majd rendet tesz, és továbbáll. Nagyon nem szereti, ha valaki erőszakos a nőkkel szemben, ha szemtanúja az esetnek, nyomban ítélkezik és végrehajtja a büntetést, ilyen kor meg rendszerint valami komolyabb ügyre bukkan a bántalmazás mögött, amit igazságérzetének megfelelően elrendez, egy vagy legfeljebb két nap le forgása alatt, majd eltűnik a térképről, mert folytatnia kell útját Virginiába, ahol egy nő állítólag vár rá.
Reacher olyan katonai kiképzést kapott, amilyet egy egész rögbicsapat négy év alatt sem. Remek az állóképessége, mozgékonysága, rövid a reakció ideje, taktikai erejét csak a stratégiai tervezése múlja felül, igénytelen, fel lépése meggyőző, ellenségeit megrémiszti, a hozzá csatlakozókat lelkesíti.
Az a gyanúm, hogy Lee Child végig stoppoltatja az Egyesült Államokat Jack Reacherrel, és felfedezteti vele a legritkábban lakott vidékeket, ahol rá adásul mindig akad valami gubanc.
Most éppen Nebraskába vitte az útja, ez a tagállam az USA mezőgazdaságának egyik pillére, végtelen kukoricaültetvényeiről ismert. Témánkba vágóan itt játszódik Stephen King A kukorica gyermekei című regénye, valamint a belőle készült filmek és sorozatok. Képzeljünk el egy néhány épületből álló települést, több tízezer hektár kukoricás közepén, ahol csupán azért működtetnek egy motelt, hogy a regény szereplőinek legyen hol megszállniuk és meg halniuk. Csakhogy most éppen tél van, a települést a végtelen üresség veszi körül. Kórház és rendőrőrs száz kilométeres sugarú körben nem található.
Reachert egy jelöletlen kocsival egy rendőr viszi a településig, majd kiteszi a stoppost, és két perc múlva elhúz visszafelé legalább száz kilométer re. Később kiderül, hogy a rendőrök nem szívesen járnak a környéken, de ha hívás érkezik, kénytelenek odamenni, hogy a GPS rögzítse ottjártukat. A döglött környéken úgysem történik semmi különös, vélték a rendőrőrsön, de azért kiküldték egyik alkalmazottjukat, aki sokak szerencsétlenségére beleakadt Jack Reacherbe.
A rendőrőrsöt egy nő hívta, hogy a vele szemben elkövetett családi erőszakot bejelentse, de ilyesmivel Nebraska azon részén keveset törődött a hatóság. Mint kiderül, más egyébbel sem igen. A telefonáló nőnek betörték az orrát, Reacher pedig a nő férjének orrát verte az asztallapba, és a következőkben sorozatban jönnek a brutális orrbeverések, még Reachernek is kijut egy, pedig ilyesmi még nem történt vele, noha ötéves kora óta verekszik.
A cselekmény itt is csavaros, izgalmas, kiszámíthatatlan. A településen élőket egy despotikus família tartja a markában, a semmi közepén álló falu üres napjait három maffia bérgyilkosainak érkezése töri meg, a nagy fináléból Reacher és néhány, az önkényura lomtól megcsömörlött segítője kerül ki győztesen, sőt időközben fény derül egy huszonöt éves rejtélyre is. Majdnem szokványos amerikai történet, időszerűségét az illegális migráció és az emberkereskedelem adja – ne feledjük, a könyv először 2010-ben jelent meg. Reacher sérülten, fizikai fájdalmak terhe alatt lépett be a regénybe, de számomra nem derült ki, hol és milyen akció során erőltette meg magát, a sorozat 14. részét pedig nem olvastam még. Ami meglepett, hogy a történetet sok szerencsés véletlen esemény befolyásolja. Igaz, egy olyan vidéken, ahol a természettől kezdve az emberek legtöbbjéig minden ellenséges, nem árt a sors jóindulata.
Lee Child: Megérte meghalni. Fordította Gieler Gyöngyi. Második, javított kiadás. General Press Kiadó, Budapest, 2021
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.