Ősz van. A sötétedő napok, az eső, az elmúlás, a „közeleg a tél” ideje. Pandémia van. A veszteségek, az egzisztenciális válság, a bezártság, a depresszió, a bizonytalanság, a betegség ideje. Korszakváltás van. A 21. század, az internet, a félelmetes gyorsasággal fejlődő technika, a számítógépek és telefonok, a mesterséges intelligencia, az életszínvonal általános javulásának ideje. Generációváltás van. A ’89-es generációk már lassan túljutnak életük felén, miközben felnőtt egy újabb korosztály, amelynek tagjai nem kérnek elődeik alapelveiből.
A nagy változások ideje van. Ilyenkor mindig válságba kerül a kultúra, amíg az új, megerősödő társadalmi csoport ki nem alakítja saját elveit. A fogyasztói társadalom egyik fő mondása az, hogy „mindig a vevőnek van igaza”. Ebből kiindulva tehát mindig a nézőnek, hallgatónak, olvasónak van igaza. Ennek a gyakorlatát látjuk is. Ha egy darab szakmai szemmel minősíthetetlen, de folyton telt házzal játsszák, akkor nem veszik le a műsorról. Persze a közvélemény, a divat a kultúrában mindig is számított, de ma, amikor a pénz az úr, még hangsúlyosabb, hogy mire költi pénzét a mélyen tisztelt olvasó, hallgató és néző.
Az elmúlt évek tendenciái azt mutatják, hogy a ponyvairodalom, a könnyed, mélységet nem tartalmazó darabok, a sikerfilmek színházi adaptácója és az Amerikából importált közhelyes romantikus vígjátékok, a szappanoperák és a popzene a legkelendőbb. Ez volna a huszonegyedik század kultúrája?
„Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.”
(François Villon: Ballada a senki fiáról)
Évről évre egyre ijesztőbb közelségből válik aktuális témává a kultúra halála mint folyamat. Most, a pandémia ideje alatt pedig különösen. François Villon műveinek mélyén ott harsog a segélykiáltás. A ráadásként elhangzó énekelt verssel, mely Faludy György A haláltánc-ballada című írása, sikollyá élesedik ez a kiáltás. A Herceghez szól az ajánlás az írások végén. De ez a herceg mi vagyunk: a hallgatók, nézők olvasók. Rajtunk múlik, merre tart tovább a kultúra, mi lesz az érték. Hogy Villont befogadja-e vagy kitaszítja a világ. Most még egyszerre fogadja be és taszítja ki. De így marad-e?
Huzella Péter és Mácsai Pál közös estjén ez az életérzés bontakozik ki a versek által. Vas István, Mészöly Dezső, József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyulával az élen szólnak hozzánk – a huszadik századi magyar irodalom színe-java fordította Villon verseit, Faludy György átirataival színesítve hallhatjuk. Énekelve és szavalva egyaránt.
Villon abban az évben született, amikor Szent Johannát megégették, hangzik el az előadás elején. Mintha itthon újrajátszódott volna a történet. Hasonlóan zilált, zord idők jártak, mikor Magyarországon Villont annyian felfedezték és fordították.
Amikor a Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről című vers hangzik el, az öregedés, a veszteségek fájdalma mellett felelevenedik a ’89-esek fájdalma is. Hogy a rendszerváltás után nem igazán lett jobb világ, ami a kultúrát illeti. És ebben egyetért mindenki, politikai hovatartozástól függetlenül.
Az elhangzó versek nagy része persze vicces, Mácsai Pál szavalatai zseniálisak, nevetésre ingerlőek. De mindnek a mélyén ott a düh és a fájdalom, amiért kitaszítottuk előkelő helyéről a kultúrát. Hiszen ki jár ma színházba? Ki vesz ma szépirodalmi könyvet?
Ezért érzi úgy az ember, hogy amit a színpadon lát, az egy ima. Ima a színészekért, rendezőkért, írókért, költőkért, festőkért, zenészekért és minden művészért. Hogy ne pusztuljunk éhen.
„A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”
(Faludy György: A haláltánc-ballada)
Szabó Fanni debütkötete a káoszból próbál rendet teremteni. Versei olyan univerzum létezésére irányítják figyelmünket, amelyet hajlamosak lennénk tudattalanunk óceánjába süllyeszteni. E világ lakói intenzíven érző lények, akik közt áthidalhatatlan távolság lüktet.
Mindenki másképp reagált a COVID-19 rohamos terjedésére, és más-más tevékenységgel tette önmaga számára elviselhetővé a 2020. március 10-től június 15-ig terjedő időszakot. H. Nagy Péter aktív kutatásba kezdett a vírushelyzet kulturális hatásairól és célul tűzte ki, többek között, az irodalmi és filmes járványtematika feldolgozását. Az irodalomtörténész, szerkesztő, popkultúra-kutató munkájának eredménye a Karanténkultúra és járványvilág című kötet lett, mely 2020- ban jelent meg, a Prae Kiadó gondozásában.
Van, amikor a testet kell táplálni, hogy könyvhöz jusson az emberfia. Akkor is, ha ez a test történetesen egy boszorkányéhoz hasonló, akitől rettegett a környék összes gyereke, állítólag a tulajdon (felnőtt) gyermekei is. Bözsike néninek hetente háromszor vittünk ételt, ő pedig ponyvát adott cserébe.
A mesehallgatás, a meseolvasás és a mesemondás népszerűsítéséért indította el új hangzómellékletes népmeseválogatás-sorozatát a budapesti Hagyományok Háza. Az első kötetbe huszonegy Kis-Küküllő menti, kibédi népmese került Ráduly János gyűjtéséből.
2020 végén a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában, Szonda Szabolcs fordításában látott napvilágot a román költő, Alexandru Mușina (1954, Nagyszeben – 2013, Brassó) Macska-e a cica? magyar nyelvű kötete.
Két részre hasított kötetet kap kézhez az olvasó, az első ciklus a dáktör niku & his skyzoid band címet viseli, a második A reggel királya. A fordító elmondása szerint két kötetből összesítette a magyar kiadást, ami ezért ugyancsak sokszínűnek mutatkozik.
Sándor Zoltán író, szerkesztő, publicista, a vajdasági magyar irodalmi élet egyik meghatározó egyénisége. Nyolcadik novelláskönyve után most esszékötettel jelentkezett, amelyben olvasmányélményeinek lenyomatát veheti kézbe az olvasó, a folyóiratokban megjelent recenziók, tanulmányok gyűjteményét.
Ősszel jelent meg a zentai Mécsvirág együttes Folyók fölött című lemeze. A formációnak immár a negyedik hanghordozójáról adhat hírt a krónikás, és ahogy az előző három alkalommal tehette, most is megírhatja: egyedi gondolatfonalat szőttek, ezúttal huszonhét számban, egy korongra az alkotók. [...] Ezúttal a vajdasági magyar kortárs költők művei jelentik a közös nevezőjét a Verebes Krnács Erika, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin alkotta, idén fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő kisegyüttes legújabb munkájának.
Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye fenekestül felforgatja majd az olvasónak eddigi, Brenner Józsefről, illetve Csáth Gézáról alkotott véleményét. A sikeres, oly sokoldalú, egyszerre zeneszerzői, zeneesztétai, írói, festői, kísérletező szakorvosi ambícióktól fűtött, nőfaló, mérhetetlen számú koituszáról naplót vezető, a kábítószerek „jóvoltából” egyszerre „több trillió” életet megélő „Wunderkind”, akinek csodásan alakuló karrierjét az olvasó agyába beszüremkedő elérhető művek, adatok, hírforrások szerint csak az immár megfékezhetetlen, kontrollálhatatlan
Böszörményi Zoltán legújabb regénye, a Darabokra tépve a külföldi és hazai kortárs irodalom, a történelem, a filozófia, a pszichológia ötvözete fiatalos, valóságosnak tűnő történetekbe ágyazva, olyanokba, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Megcsalás, féltékenység, egzisztenciális bizonytalanság és a művészlét kérdései váltogatják egymást a több szálon futó történetben, melynek a keretes szerkezet különösen kedves formát kölcsönöz.