Köztudott – legalábbis Majoros Sándor Az eperfa nyolcadik gyökere című regénye szerint Bácskában az –, hogy minden rendes eperfának hét gyökere van. Egy nyolcadikat csak abban az esetben ereszt a földbe, ha valamilyen jelentős szerencsétlenség éri a fát. Például villám csap belé, ahogyan a Majoros család eperfájába is. Erősen misztikus címet választott a szerző a családjáról írt könyvnek – mely leginkább arról szól, miféle sorscsapás érte 1938-ban a Majoros famíliát, és ennek miféle következményei lettek a következő három évtizedben. Közben a szöveg folyton megidézi a Bácskát Ómoravicától és Pacsértól Szabadkáig meg Zomborig.
A történetfolyam a szerző nagyapja, Majoros Ignác alakjának bemutatásával indul. A műszaki zseni és szolgálólányoknak minduntalan szelet csapó nagyapa a bajsai uraság, Kamjonkai Szemző Dénes gépkocsivezetője volt. Tervezte, hogy Szabadkára költözik, ahol autószerelő-műhelyt nyitott volna. De a terve sosem valósult meg: 1938-ban, a zombori újévi mulatság után éjszaka, hazafelé menet eltévesztette a Ferenc-csatorna hídját, autóstól a csatornába zuhant, és az urasággal együtt életét vesztette. Ez a baleset – vagy talán merénylet, ez sosem tisztázódik a regényben – lett a család legfontosabb történése, és ez vezetett ahhoz a szerteágazó folyamathoz, amelyet Majoros a regényében ábrázol, és amelyben nagyszüleit, szüleit, nagybátyját, távolabbi rokonait és más ismerőseiket mozgatja.
Külön érdekessége a regénynek, hogy igen fontos irodalmi előzménye van, amelyet szerző itt-ott emleget is a történetében. Ugyanis Kamjonkai Szemző Dénes, akivel a nagyapa a zombori Nagykanálisban életét vesztette, annak a Kamjonkai Szemző Gyulának volt az unokaöccse, aki az irodalomban Noszty Feriként ismert. Mi több: a szerző édesanyjáék szomszédok voltak azzal az Ungár famíliával, ahonnét Tóth Mari ihlető alakja, Ungár Piroska származott.
A történet harminc esztendejét Majoros Sándor pompásan foglalja keretbe. E keret maga a víz és a fulladás lehetősége. A regény utolsó fejezetében az akkor már katonaorvosként Újvidéken állomásozó nagybácsi és a családja nyaralni megy, ezért a velük élő nagymamát az elbeszélő gondjaira bízzák. A fiatal fiú nem érzi jól magát az emeletes ház szűkös lakásában, ezért a nagymama unszolására fürödni megy a Dunára – bár úszni nem tud. Amint belép a vízbe, a sodrás magával ragadja, és fuldokolni kezd. De szerencséjére épp egy olyan helyre sodorja az áramlat, ahol sikerül megkapaszkodnia és partra vergődnie.
Balesettől balesetig tart tehát a regény, közben pedig betekintést enged egy ma már történelmi távlatúnak nevezhető életmódba, élettérbe, családi berendezkedésbe, ahol szűkös a megélhetés, de sok az esemény, amelyeket Majoros a rá jellemző ironikus stílus legjobb fordulataival formáz letehetetlen olvasmánnyá, amelyben egyre előrébb haladva az olvasó azt is észre veheti, milyen erős szimbólum a nyolcadik gyökér: a Bácska életén átvonuló történelem, a múlt század eleji terület-elcsatolás következményeinek jelképe.
Aki szereti a családregényeket, szívesen fogja olvasni Az eperfa nyolcadik gyökerét. De ugyanígy érdemes kézbe vennie annak is, akit Bácska – vagy Jugoszlávia – 30-as és 60-as évek közötti vidéki mindennapjai érdekelnek. És annak is, aki csak arra kíváncsi, vajon milyen közegben és minek hatására találkozik (vagy mégsem?) a gyermek Majoros Sándor halott apai nagyapjával.
Majoros Sándor: Az eperfa nyolcadik gyökere. Magyar Napló, 2013
Megjelent a Magyar Kultúra Család-számában (2021/2)
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.