Lódi Gabriella: Történetek a világ végéről

2020. október 25., 22:15

„Hogyan lehetséges, hogy Robinson nem tért soha többé vissza a szigetre?” – írja Ferdinandy György, aki a magyar irodalom Robinsonjaként hozta létre páratlanul gazdag életművét. Nem irodalmi számkivetettként élt, és alkot ma is, hiszen első magyar nyelvű könyvei harmincéves korában jelentek meg, verseit és novelláit azonban külföldi kiadók adták ki, egészen 1988-ig, amikor a Szerecsenségem története című elbeszéléskötetével érkezett haza Budapestre, ahonnan ez a kontinenseken átívelő életpálya indult.

Monográfiaíróját, Szilágyi Zsófiát idézve, Ferdinandy különleges helyzetben van, ugyanis azok a nyugati írók, akik már írókként hagyták el Magyarországot, itthon született műveik már megindult recepciójának, illetve „negatív jelenlétüknek” köszönhetően, úgy tűnik, könnyebben váltak a nyolcvanas évektől kezdve ismét a recepció tárgyává, mint azok az alkotók (és ide tartozik Ferdinandy is), akiknek távollétük éveiben szinte még „létük” is kétséges volt a hazai irodalmárok számára. (Cz. L.: „Külön irodalmi tudattal rendelkezünk”. Alföld, 1990. 2. sz. 81.)

Ferdinandy György 1935-ben született Budapesten, 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar–francia szakára, ahová csak néhány hetet járt, majd kitört a forradalom, amelynek leverése után elhagyta Magyarországot. Élt Bécsben, Franciaországban, Puerto Ricóban, Floridában. Elvégezte a francia–magyar szakot, dolgozott kalauzként, kőművesként, gyári munkásként és banki tisztviselőként. Harminchat évig tanított a Puerto Ricó-i Állami Egyetemen. Négy gyermeke született. 1995-ben József Attila-díjat kapott, 2006-ban MAOE-életműdíjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2001 óta újra Magyarországon él. Akadémikus, az irodalmi élet tevékeny résztvevője, a fiatal magyar költészet fordítója és terjesztője spanyol nyelvterületen. 2019-ben megkapta a Magyarország Babérkoszorúja és a Prima Primissima díjat magyar irodalom kategóriában.

A Könyv a világ végén 2019 januárja és 2020 márciusa között született írások gyűjteménye, Ferdinandy György műfaja a novella, a rövidtörténet. Értelmezői szerint ő a kortárs irodalom azon alkotói közé tartozik, akik valamiféle „novellaregényt” írnak egy életen át. Ferdinandy ráadásul a saját életét írja egy életen át, a szövegeket olvasva nem lehet elvonatkoztatni az autobiografikus elemektől, mégsem az autofikció felől megközelítve kell olvasni, nem egzakt életrajzi elemekkel van dolgunk.

Egy bizonyos: hogy az útonlét, a valahonnan valahová tartás történetei ezek. Az utazóé, aki mindenhol kicsit otthon van, és egyben mindenhol idegen is. Leginkább talán útközben van otthon. „Nem először érzed valahol útközben otthon magadat” – írja egy helyütt.

Irodalomelméleti klisékbe és kategóriákba beszorítani ezt az életművet: lehetetlen. A novellákban benne van minden, a gyermekkor, az emigráció mint sorsélmény, családregény, utazások, Franciaország és Spanyolország, Puerto Rico és Miami, emlékek és impressziók.

Ferdinandy György nézi az életét, és beszél róla – fogalmazta meg találóan Doboss Gyula akadémiai székfoglalójának laudációjában. A lét- és sorskérdések pedig azonosulnak az irodalom nagy kérdéseivel:

„Önsorsrontás! Lehet, hogy túlzok? Szerettem, kétségbeesetten, az életet. A talpalatnyi földet, a szülőföldemet. És szerettem a nyelvet. Az anyanyelvemet. Szerettem az asszonyaimat, akik nem értették, hogy miért élünk napról napra. Ideiglenesen. Hogy én életem minden percében hazakészülök.

És egyszóval, elszántan, fájdalmasan szerettem a mesterségemet.” (Miami, 2020. március 23.)

 

Ferdinandy György: Könyv a világ végén. Magyar Napló, Budapest, 2020

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. október 17-i számában.)