2020. október 11-én lesz Ferdinandy György 85. születésnapja, egy évvel ezelőtt pedig a Magyarország Babérkoszorúja Díj, a Prima Primissima díj és a Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismerések okán is ünnepelhetett.
Mi áll e mögött a sokat méltatott világ mögött? Nemrég a Magyar Naplónál megjelent Könyv a világ végén című művét olvasva újra beleláthatunk a kétlakiság örök dilemmájába, vagy hogy miként ítéli meg önmagát és a világot, s tekint vissza a sokat emlegetett múltra, a sokszor felidézett tanítóévekre. Személyes kapcsolatok háttértörténetei rajzolódnak ki.
Ferdinandy Györgynek alighanem az igazmondás az egyik legfőbb erénye, ez segíti az emlékezésben és a szikár önvizsgálatban, így tud eljutni olyan belátásokig, amire legtöbbször kevesen lennénk képesek: „A boldogság titka! Nézem azt a gyönyörű kis öregasszonyt, és a kettőnk elrontott életére gondolok.” Az életrajz „fehér foltjai” drámai hatást keltenek, minthogy sokszor az átélt helyzetek is drámai pillanatok. Személyes szabadságérzetét mindvégig meghatározza az, hogy családját osztályidegennek tekintették, hogy „rosszkor született”, mint a levitézlett uralkodó osztályok csemetéi (35.). „Egy egész nemzedéknyi háborús gyerek” nevében beszél arról, mit jelent apajelöltek között felnőni, hogyan ér véget a boldog, bizakodó kisgyermekkor (20.). Ez a többrétegű megfosztottság űzi el őt a hazától, hogy aztán mindig hazavágyjon, vagy éppen az elvágyódását táplálja mindez.
A múlt sorseseményeinek felidézésében még sincs semmilyen önsajnálat, sem túlbuzgó világmegváltás, élettörténetének is inkább az arany közép megtalálása és megtartása ad léptéket. Saját belátása szerint mindig a békére törekedett. Emellett az Don Miguel (Mihály bátyám) című fejezet meggyőz róla, hogy a rokoni szálak s általuk a valahova tartozás, a család és a méltóképpen leélt élet lehet egyedüli életcél. Ehhez szervesen kapcsolódik ebben a könyvben is a szó klasszikus és nem kifosztott értelmében vett hazaszeretet, a Kárpát-medencében való otthonlét, amit magunkkal vihetünk azáltal, hogy „Gyönyörű anyanyelvünkön cserélünk gondolatot.” (151.) S éppen ebben található a munka legelemibb reflexív mozzanata: hogy közös történetekként tudjuk olvasni hol a társadalmi és kulturális élettel foglalkozó részeket, feljegyzéseket, beszédeket, hol a személyes élettérben felsejlő ok-okozatiságot. Hiszen ki ne érkezett volna el legalább egyszer életében a számvetéshez, hogy reális képet alkothasson a családról, szerelemről, álmokról, szüleiről, és külsővé tudja tenni ezeket az elköszönés, a búcsú vagy a bocsánatkérés mozzanatával. Persze a felsoroltak általános fogalmak, irodalmi toposzok lennének – ott kell lennie mögöttük egy meggyőző életútnak, ami igazolja a leírtak igazságértékét és példaként szolgálhat. Így tudnak csak otthonra találni megszokott előfeltevéseink, melyeket legtöbbször a távoli szigetvilág bűvölete éltet.
A Könyv a világ végént olvasva újra egzotikum számunkra az az út, amit megtett Ferdinandy György, természetesen nemcsak a valós térben, hanem szellemi vonatkozásban is. Az út mint metafora, az úton levés különben is állandósult témája a szövegeknek, ez a mű lényegében szintén az otthontalanság tapasztalatát teszi meg kiindulópontul. Vajon miért nem térnek haza, akik hazakészülnek, kérdeznénk önkéntelenül, már a Miamiban megírt Előszó kapcsán. A könyvben szereplő írások viszont bizonyítékai annak, hogy a narrátor számára a pandémia időszakában, a műtét utáni gyógyulásban vagy egyáltalán, a létben az írás, az alkotómunka ad igazi szellemi menedéket, mint a lakozás elsőrendű összetevői (Tartozni valahová alcímként is szerepel a könyvben.) Persze nagyon jól tudja, hogy most mindenkit szertehúz a nagy világ: „Gyűlik a korom és a csend.” (143.) De mindegy, éppen melyik íróasztalánál ül, kedves, barátságos és az irodalomért személyes felelősséget vállaló arca mindig önazonos, akkor is, amikor nagyítóval a kezében olvassa Orbán János Dénes, Shrek Tímea vagy Csender Levente köteteit, s akkor is, amikor valamelyik szövegén dolgozik.
A gondolkodástörténet sokat foglalkozik a kérdéssel, mit jelent az autentikus lét, van-e egyáltalán ilyen. Ezek a kérdésfeltevések megkapják helyüket, ha olyan emberrel találkozunk, aki képes meggyőzni bennünket, hogy lehet hiteles egy életút, esetleg rá tud mutatni arra, hogy mit kell tennünk, hogy a miénk is azzá váljon. Ferdinandy György pragmatista életszemlélete látszólag igen távol áll ettől a megközelítéstől, mégis meggyőződésem, hogy az életmű igazságát ebben érdemes keresnünk: „Extravertált és realista, öntudatos és óvatos, egy kalap alatt. Az ilyenek jobb szó híján népszerűek, mindent megtesznek szeretteikért. Végül, hogy szeretem hasznosnak érezni magam.” (140.)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 10-i számában.)
A Café Klimt közvetlenül az első világháború után játszódik, a társadalom különböző rétegeinek nőalakjait vonultatja fel. Érdekes téma, hogy a társadalmi változások, amelyek a nőknek sokkal nagyobb mozgásteret adtak, hogyan csapódnak le az érintettekben, tudják-e kezelni. Nehéz lehetett a hagyományokban, megszilárdult erkölcsi és társadalmi rendben nevelkedettként szembesülni ezzel a szabadsággal. Stabilnak tűnő falak omlottak le, ismeretlen ajtók és utak nyíltak. Izgalmas és félelmetes egyszerre.
A budai Várnegyed a főváros talán legismertebb és legnépszerűbb turisztikai célpontja megannyi lenyűgöző történelmi, építészeti, kulturális és gasztronómiai attrakcióval. A Vár felszíni látnivalói alatt azonban egy nem mindenki előtt ismert, több kilométer kiterjedésű barlangrendszer húzódik, mely több évszázad titkait rejti. A Sziklába vájt történelem – Árnyak és fények a Várnegyedben című különleges éjszakai túra egy korábban soha nem látott turisztikai látványosságot tár a látogatók elé, idén első alkalommal, október 31-én.
A Kézdivásárhelyen született szerzők (Fekete Vince, Sántha Attila, Muszka Sándor) jellegzetessége, hogy úgy tudják beszéltetni alakjaikat, mint a hétköznapokban. Most Borcsa Imola is csatlakozik hozzájuk, debütáló novelláskötete, a Magnebéhat a kisvárosi (kézdivásárhelyi?) szlenggel, nyelvjárással hitelesíti a karaktereket.
Mitikus keleti szél, zúzmarás járdaszegélyek, szalicilhó, szuszogó hajnalok, komondor-éj, bőrön elolvadó pelyhek, sustorgó záporok, véraláfutásos ég, suvadásos dombok, melyek a férfiakban éjjel mélyre szállnak, hosszú csendek, ahol a szülőföld ölébe kapva csucsujgat, s lábujjhegyen jár a szél – honvágya lesz a székely embernek, ha épp a magyar fővárosban olvassa Farkas Árpád líráját, és ezekkel a képekkel szembesül a legújabb gyűjteményes kötetében.
Hadd legyek szexista, csinos boszorkány alkotta meg ezt a könyvet. Történeteinek kép- és meseszerűsége kacéran mosolyogva hív egy másik világba, ahol bizonyos értelemben bármi lehet az olvasó. Vöröskéry Dóra debütkötete, a Röpképtelen madarak egyedülálló a maga nemében, finom iróniája, hűvössége, szókimondása nagyon élvezetes, mondatai, mondanivalója erőlködéstől mentesek.
Összetartozunk – A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve című, a 19. század végén és a századfordulón megjelent kiadványsorozat illusztrációi közül mutat be közel 60 alkotást a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása. A tárlaton olyan grafikai munkák tekinthetőek meg, amelyeket még soha, vagy csak elvétve láthatott a nagyközönség.
Adott egy fiú Borsod megyéből, egy szegény faluból. Szülei elválnak, ő az apjával Pestre kerül, ott nevelkedik, egyetemre jár, gyermekorvos lesz belőle (mint otthon maradt édesanyja), Németországba költözik. Édesanyja halálakor azonban hazamegy a szülőfalujába, mert megörökli anyja praxisát. A helyiek kedvessége, rajongása közepette hűvössége, zárkózottsága eleinte furcsa, érthetetlen. Ám ahogy telik az idő, megértjük, hogy ez egyszerű védekezés csupán, nehogy visszarántsa őt a burok, ahonnan kiszabadult.
Pataki Tamás regénye merész, meghökkentő olvasmány. Első kötetes szerzőként nagy fába vágta a fejszéjét, s a fa csak ott repedt, ahol a szerző akarta: a Garay-féle Háry János, a Pajzán Toldi, Rejtő Jenő hagyományait követve megírta a Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című pikareszkjét. A szerző olyan nyelvezetet használt hozzá, amely egyszerre régies, aktuális, nevettető, percig sem komoly.
Örömteli esemény a változatosságra vágyó felnőtt számára, ha bővül az ezerszer átlapozott „rágható” könyvek polca egy olyan kötettel, amely már jobban fejleszti a gyerek finommotoros képességeit. Szerencsére a fiam nagyon szereti a könyveket, szeretettel viszonyul hozzájuk, így nem féltem becsempészni könyvei közé Csóka Ferenc legújabb, idén megjelent meseregényét.