Ha elmúltál negyven, s netán a bibliofilek világához vonzódsz egy keveset, tudod: aranyröptű romániai diktatúránkban, 1990 előtt könyvet is alig lehetett találni. Vagyis lehetett, ha azon szerencsések közé tartoztál, akiknek „pilája”, azaz ismeretsége volt a sarki könyvüzletben, és hajlandó voltál két kiló fagyasztott, mégis megrohadt halat vásárolni a kétszáz méterrel odébb található mészárszékben.
Édesanyám okosan megoldotta ezt (is, mert akkoriban a kiló szalámitól a tojáson át a lisztig, olajig, tetrabugyiig mindent meg kellett), igaz, Ámor nyílvesszője is segítette könyvkalandjaiban, hiszen a könyves üzlet egyik eladója olyan szerelmes volt belé, hogy Shakespeare is könnyekre fakadt volna tőle, és bizonyára újraírja Rómeó és Júlia történetét. Nyilván e szerelem beteljesületlen maradt, de ahhoz éppen elég volt, hogy anyum minden újonnan megjelent Kriterion-könyvhöz hozzájusson a fagyasztott hal megvásárlása nélkül, és az eladó is agglegény maradjon egy életen át. Summa summarum, az egészből a legjobban én jöttem ki, mert így már ötödikes koromban olvashattam a Pillangót, Charriére nagyszerű könyvét, s kérdezhettem: anyu, mi az a kübli? És mit jelent valaki köcsögje lenni? (A kübli a prózai nyelvben biliként szokott szerepelni, a köcsögöt – szíves engedelmükkel – itt nem tárgyaljuk a szemérmesség okán.) Anyum még sokszor sápadt, vörösödött az ilyen és ehhez hasonló kérdések hallatán, melyeket föltettem akár a lakodalmas tömeg közepén is, de szerintem titokban büszke volt arra, hogy olyan kérdésekre keresem a választ, melyekre a környezetemben lévő felnőttek többsége nem tudott válaszolni (lett is kellő zűrzavar a fejemben).
Ha volt annak a borzalmas rendszernek valami pozitív hozadéka is, az a Kriterion Könyvkiadó volt. 25 milliónál is több példányban mintegy 3 ezer cím jelent meg a romániai kisebbségek nyelvén, különféle irodalmi remekművek, könnyedén lehet erről dokumentálódni (habár a Kriterion történetét tudomásom szerint még nem írta meg senki – nagy adósság!). A kiadó 1970-ben alakult Domokos Géza vezetésével, Ceaușescu meg kirakatként használta a Nyugat előtt, bizonyítandó, hogy a kisebbségeknek milyen jó sorsuk van az aranykorszak Romániájában. Domokos Géza viszont kitűnő érzékkel igazgatta az intézményt, egészen 1990-ig. Húszéves pályafutása alatt a kiadó gyakorlatilag az összes fontosabb irodalmi remekművet megjelentette, sorozatok formájában. Igaz, arról is szól a fáma, hogy némely művet a diktatúra kegyeskedése miatt meg kellett húzni, nem is beszélve a romániai szerzők munkáiról, ahol kötelező volt a cenzúra, a pártot éltető munkák megírása, különben az adott könyv nem jelenhetett volna meg.
Napjaink könyvesboltjaiban a bőség (és a drágaság) zavarával küzdünk, ezért nehéz elképzelni, hogy alig 30 évvel ezelőtt egy kiadó herkulesi munkát végzett azért, hogy meglegyen a romániai kisebbségek szellemi tápláléka. Túlzó, szirupos szavaknak tűnhetnek ezek, holott nem azok: bízvást állítom, hogy a Kriterion Könyvkiadó nélkül a magyarság sorsa nem úgy alakul, ahogy. Arra is emlékszem, akkoriban alig volt ház, ahol a Kriterion néhány könyve ne lett volna a polcokon…
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.